
Fotó: Mediafax
A kolozsvári diákcsapatnak ez az idei ötödik öngólja volt, és a hatodik olyan találat, amelyet az utolsó tíz percben jegyzett az ellenfél. Nyer
õ helyzetbõl így már 8 pontot vesztett ebben a szezonban a Kolozsvári U és továbbra is az utolsó helyen áll. „Tulajdonképpen hálás kell lennem azért, hogy még életben vagyok ennek az õrült csapatnak a kispadján – mondta a találkozó után Gheorghe Mulþescu, az U trénere. – Csak mi vagyunk képesek arra, hogy így veszítsünk el két értékes pontot.\"
Ugyancsak az utolsó percekben veszített el két értékes pontot a szintén a kiesés ellen küzdõ Aradi UTA is, amelyik 40 percen át vezetett hazai pályán az FC Vaslui ellen, ám a moldvai csapat a hajrában egyenlíteni tudott. „Néhány kivételtõl eltekintve gratulálok a játékosaimnak, hiszen az egyik legjobb mérkõzésünket játszottuk ebben a szezonban – jelentette ki a meccs után Marin Barbu, az UTA edzõje. – Ahhoz képest, hogy milyen fejetlenség uralkodik a csapat körül, elégedettek lehetünk ezzel a döntetlennel.\"
Miután egy héttel korábban csak döntetlent ért el Konstancán, majd a hét közepén búcsúzott a Román Kupa küzdelmeitõl, a Iaºi-i Poli ellen sem tért magához a Temesvári Poli együttese, amelyik vereségével a hatodik helyre csúszott vissza.
K. Cs.
Liga 1, 18. forduló, szombat: Aradi UTA–FC Vaslui 1-1 (Bãlþoi 47., illetve Buhãescu 89.), Konstancai Farul–Craiovai U 3-1 (Maxim 48. – 11-esbõl, Gerlem 53., D. Florea 63., ill. Fl. Costea 13.), Dinamo–Buzãui Gloria 2-0 (Fl. Bratu 68., Dãnciulescu 76.), Târgu Jiu-i Pandurii–Kolozsvári U 2-2 (I. Iordache 36., Bilica 90 – öngól, ill. Astorga 13., Goga 70.), Urziceni-i Unirea–Besztercei Gloria 2-0 (Danciu 9. – öngól, Onofraº 48.), Iaºi-i Poli–Temesvári Poli ªtiinþa 2-1 (Bâlbã 10., Kalai 57., ill. Bucur 51.), Rapid–Mioveni-i Dacia 3-0 (Burdujan 38., Grigorie 69., Cesinha 72.), Piatra Neamþ-i Ceahlãul–Steaua 0-1 (Badea 18.). A Kolozsvári CFR–Galaci Oþelul találkozó lapzárta után ért véget.
A Liga 1 állása:
1. CFR 17 13 4 0 29-10 43
2. Rapid 17 10 5 2 29-13 35
3. Urziceni 18 10 5 3 23-14 35
4. Steaua 18 10 5 3 17-10 35
5. Dinamo 18 9 5 4 29-16 32
6. Temesvár 18 9 5 4 36-27 32
7. Vaslui 18 7 7 4 27-19 28
8. Beszterce 18 7 4 7 22-26 25
9. Galac 17 7 1 9 25-34 22
10. Ceahlãul 17 6 2 9 18-21 20
11. Mioveni 18 5 5 8 18-23 20
12. Iaºi 18 5 4 9 19-24 19
13. Buzãu 18 5 3 10 17-33 18
14. Craiova 18 5 2 11 17-24 17
15. Farul 18 4 5 9 11-20 17
16. Pandurii 18 3 6 9 16-22 15
17. UTA 18 3 6 9 18-24 14
18. Kolozsvári U 18 1 8 9 21-30 11
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.