„Tárt kapukkal, az összetartozás erejével” nyitották meg a Kolozsvári Magyar Napokat

Mint mondta, a külhoni magyarságot érintő döntéseknek párbeszédre, az érintett közösségek bevonására és egyenrangú partnerségre kell épülniük. Jelezte azt is, hogy a magyar kormány fenn kívánja tartani a határon túli kulturális, oktatási és szociális támogatásokat, ugyanakkor átláthatóbb támogatási rendszert kíván kialakítani.

Köszöntőjének végén a magyar közösségek sokszínűségére helyezte a hangsúlyt. Mint fogalmazott, az összetartozás nem jelent egyformaságot, és nem jelentheti azt sem, hogy „egyik magyar megmondja a másiknak, hogyan kell magyarnak lennie”. A Kolozsvári Magyar Napok idei mottójához visszatérve úgy vélte, tárt kapukra van szükség Magyarország és az erdélyi magyarság, a különböző nemzedékek és világnézetű emberek, valamint az egy hazában élő különböző nemzetiségek között is. Az összetartozást ugyanis – mint hangsúlyozta – nem elég kimondani, időről időre meg is kell élni.

– fogalmazott. Hozzátette, a rendezvény nem azért tölti meg magyar szóval Kolozsvár tereit, hogy bárkitől elvegyen valamit, hanem azért, hogy gazdagabbá tegye a közös várost. Ennek a nyitottságnak idén állandó otthona is lett a Kolozsvári Magyar Szalonnal.

Kelemen Hunor személyes élményét is felidézte: negyven évvel ezelőtt egyetemistaként érkezett Kolozsvárra, a kommunista diktatúra utolsó éveiben, amikor – mint mondta – számos valóságos és jelképes kapu zárva volt. A város mégis befogadta, ahogyan azóta is újabb nemzedékek érkeznek ide Erdély különböző vidékeiről. „Az otthon nem föltétlenül az a hely, ahonnan soha nem indulunk el. Az otthon az a hely, ahová van miért visszatérnünk” – fogalmazott.

Beszédében ugyanakkor a magyar közösségen belüli megosztottságra, a megbélyegzés és a türelmetlenség erősödésére is figyelmeztetett. Károsnak nevezte azt a gondolkodást, amely szerint aki nem ért velünk mindenben egyet, az szükségszerűen ellenség.

Hangsúlyozta, nekünk Erdélyben nem egyformaságra van szükségünk, a közösséghez tartozásnak nem lehet feltétele, hogy mindenki ugyanazt gondolja, ugyanazt szeresse, vagy politikai kérdésekben mindenben egyetértsen. „A közösség kapujában” ezért szerinte nem azt kell kérdezni, ki honnan érkezett vagy mennyire hasonlít a többiekhez, hanem azt: „mit hozol magaddal, miben számíthatunk egymásra, és mit tudunk együtt hozzátenni Erdély jövőjéhez”.

Az idei nyitógálán megidézett, száz éve született Kallós Zoltán életművét ugyancsak a tárt kapuk gondolatával kapcsolta össze. Mint mondta, a néprajzkutató nem csupán dalokat, balladákat, meséket és tárgyakat gyűjtött, hanem emberi hangokat, emlékezetet, sorsokat és eltűnőben lévő világokat mentett meg. Örökségét pedig nem elzárta, hanem továbbadta, ugyanis azt vallotta, „az örökség nem lezárt kincsesláda, hanem kézről kézre adható ajándék”.

Ehhez kapcsolódva úgy fogalmazott, személy szerint „kevésbé a Nagy-Magyarországra”, sokkal inkább „a mindenkori magyar nagyságra” büszke: arra a teljesítményre és nagyvonalúságra, amely nem abban mérhető, mennyit tud egy közösség maga köré zárni, hanem abban, mennyit képes kisugározni.

Az idei Tárt kapukkal mottó kapcsán hangsúlyozta: a nyitottság és az önrendelkezés nem egymás ellentétei. Utóbbit nem csupán közjogi fogalomként, hanem olyan közösségi gyakorlatként értelmezte, amelyben az erdélyi magyarság maga határozza meg, mit tart fontosnak, mit ünnepel és milyen jövőt képzel el magának.

Toró T. Tibor a magyar közösségen belüli politikai megosztottságra is kitért, és arra figyelmeztetett, hogy az anyaországi és külhoni magyarok közötti ellentéteket nem szabad „új normalitásként” elfogadni. Szerinte éppen ezért van szükség találkozásokra, párbeszédre, egymás meghallgatására és a sérelmek meghaladására.

Gyűjtéseinek világa így nem archívumokba zárt örökségként, hanem megszólaló dallamokban és tánclépésekben tovább élő hagyományként került színpadra. Az előadás zenei rendezője és szerkesztője Kelemen László.