Hirdetés

Négy topligás csapat alkotta csoport is összejött a BL-főtáblán

Olasz, angol, spanyol, és német futballcsapat által alkotott kvartett is lesz a Bajnokok Ligája csoportkörében, amelynek összetételét csütörtök este sorsolták ki Monacóban.

Krónika

2015. augusztus 28., 01:002015. augusztus 28., 01:00

A négy európai topliga képviselője, a Juventus, a Manchester City, a Sevilla és a Borussia Mönchengladbach a D jelű négyesben kerül szembe egymással.

A címvédő FC Barcelona a német bajnoki negyedik Bayer Leverkusennel, az olasz második AS Romával, illetve a selejtezőben többek között a Videotont búcsúztató fehérorosz BATE Boriszovval került egy csoportba.

Magyar és román búcsú az Európa Ligától

Magyar és román csapatok nélkül rendezik meg az Európa Liga főtáblás küzdelmeit is. A magyar bajnok Videoton a 3-0-s idegenbeli vereséget követően csütörtökön otthon is kikapott az 1-0-ra diadalmaskodó, lengyel Lech Poznantól. A román aranyérmes Steaua csak szépíteni tudott egy héttel ezelőtti, szintén 3-0-s hazai kudarca után a norvég Rosenborg vendégeként, ahol 1-0-ra nyert (A Popa, 54. perc). A legnagyobb továbbjutási eséllyel az Astra Giurgiu rendelkezett, ám a hazai, 3-2-es győzelem után 2-0 arányban alulmaradt a holland AZ Alkmaar otthonában a 80., illetve a 85. percben bekapott gólok révén. Az EL csoportkörét pénteken 14 órától sorsolják ki.

Az első számú európai kupasorozatban tízszeres győztes Real Madrid – amely az új besorolási rendben csak a második kalapba került – az elmúlt idényben negyeddöntős, francia bajnok Paris Saint-Germainnel, a legutóbb a 16 közé jutott ukrán Sahtar Donyeckkel, illetve a svéd Malmővel csap össze.

A királyi gárda legutóbb 1994-ben találkozott a PSG-vel a legrangosabb kupában.

Az angol bajnok Chelsea a Dinamo Kijev és Makkabi Tel-Aviv mellett az FC Portóval került össze, így José Mourinho, a londoniak vezetőedzője pályafutása során harmadik alkalommal vezényelheti csapatát egykori klubja – amellyel BL-t nyert – ellen. A Bayern München többek között az Arsenallal vívhat izgalmas csatát. A csoportküzdelmeket szeptember 15. és december 9. között rendezik, az első két helyezett jut tovább.

A nyolcaddöntős összecsapásokra február 16. és március 16. között kerül sor, a negyeddöntő párharcait április 5. és 13. között bonyolítják le, míg az elődöntőket április 26. és május 4. között rendezik meg. A finálé május 28-án Milánóban lesz.

A főtáblás csapatok 12 millió eurós rajtpénzt kapnak, és a hat csoportmérkőzésen minden győzelem 1,5 milliót, a döntetlen pedig 500 ezer eurót ér majd. A nyolcaddöntő további 5,5 milliót, a negyeddöntő 6, az elődöntő pedig 7 millió eurós prémiumot jelenhet a pályára lépő együttesek számára.

A következő három szezonban 1,257 milliárd eurós összedíjazású BL idei ezüstérmese 10,5 millióval gazdagodik, míg a győztes rekordot jelentő 15 millió eurót kaszál. Ezek az összegek tovább bővülnek az úgynevezett piaci részesedés és a jegyeladásokból származó bevétellel. 

A csoport:

Paris Saint-Germain (francia), Real Madrid (spanyol), Sahtar Donyeck (ukrán), Malmö (svéd)

B csoport:

PSV Eindhoven (holland), Manchester United (angol), CSZKA Moszkva (orosz), VfL Wolfsburg (német)

C csoport:

Benfica (portugál), Atlético Madrid (spanyol), Galatasaray (török), Asztana (kazah)

D csoport:

Juventus (olasz), Manchester City (angol), Sevilla (spanyol), Borussia Mönchengladbach (német)

E csoport:

FC Barcelona (címvédő, spanyol), Bayer Leverkusen (német), AS Roma (olasz), BATE Boriszov (fehérorosz)

F csoport:

Bayern München (német), Arsenal (angol), Olimpiakosz (görög), Dinamo Zagreb (horvát) 

G csoport:

Chelsea (angol), FC Porto (portugál), Dinamo Kijev (ukrán), Makkabi Tel-Aviv (izraeli)

H csoport:

Zenit (orosz), Valencia (spanyol), Olympique Lyon (francia), Gent (belga)

UEFA Év játékosa: Messi másodszor győzött

Pályafutása során másodszor Lionel Messit, az FC Barcelona argentin támadóját választották a legjobb játékosnak az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA). A nők versenyében a Frankfurtot és a német válogatottat erősítő Marozsán Dzsenifer is ott volt a legjobb háromban, de végül korábbi csapattársa, a nyári világbajnokságot követően visszavonult Célia Sasic diadalmaskodott.

A 28 éves Messi – aki 2011 után érdemelte ki ismételten az elismerést – bajnoki és kupagyőzelmet, valamint Bajnokok Ligája-sikert ünnepelhetett idén nyáron csapatával. Az UEFA Monacóban rendezett díjátadóján a dél-amerikai klasszis nagy riválisát, a Real Madridban futballozó Cristiano Ronaldót, valamint saját csapattársát, az uruguayi Luis Suárezt előzte meg az előző idényben nyújtott teljesítményt értékelő szavazáson. Messi mellett 2012-ben Andrés Iniesta, egy évvel később Franck Ribéry, tavaly pedig Cristiano Ronaldo lett az első.


Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés