
Olasz, angol, spanyol, és német futballcsapat által alkotott kvartett is lesz a Bajnokok Ligája csoportkörében, amelynek összetételét csütörtök este sorsolták ki Monacóban.
2015. augusztus 28., 01:002015. augusztus 28., 01:00
A négy európai topliga képviselője, a Juventus, a Manchester City, a Sevilla és a Borussia Mönchengladbach a D jelű négyesben kerül szembe egymással.
A címvédő FC Barcelona a német bajnoki negyedik Bayer Leverkusennel, az olasz második AS Romával, illetve a selejtezőben többek között a Videotont búcsúztató fehérorosz BATE Boriszovval került egy csoportba.
Magyar és román búcsú az Európa Ligától
Magyar és román csapatok nélkül rendezik meg az Európa Liga főtáblás küzdelmeit is. A magyar bajnok Videoton a 3-0-s idegenbeli vereséget követően csütörtökön otthon is kikapott az 1-0-ra diadalmaskodó, lengyel Lech Poznantól. A román aranyérmes Steaua csak szépíteni tudott egy héttel ezelőtti, szintén 3-0-s hazai kudarca után a norvég Rosenborg vendégeként, ahol 1-0-ra nyert (A Popa, 54. perc). A legnagyobb továbbjutási eséllyel az Astra Giurgiu rendelkezett, ám a hazai, 3-2-es győzelem után 2-0 arányban alulmaradt a holland AZ Alkmaar otthonában a 80., illetve a 85. percben bekapott gólok révén. Az EL csoportkörét pénteken 14 órától sorsolják ki.
Az első számú európai kupasorozatban tízszeres győztes Real Madrid – amely az új besorolási rendben csak a második kalapba került – az elmúlt idényben negyeddöntős, francia bajnok Paris Saint-Germainnel, a legutóbb a 16 közé jutott ukrán Sahtar Donyeckkel, illetve a svéd Malmővel csap össze.
A királyi gárda legutóbb 1994-ben találkozott a PSG-vel a legrangosabb kupában.
Az angol bajnok Chelsea a Dinamo Kijev és Makkabi Tel-Aviv mellett az FC Portóval került össze, így José Mourinho, a londoniak vezetőedzője pályafutása során harmadik alkalommal vezényelheti csapatát egykori klubja – amellyel BL-t nyert – ellen. A Bayern München többek között az Arsenallal vívhat izgalmas csatát. A csoportküzdelmeket szeptember 15. és december 9. között rendezik, az első két helyezett jut tovább.
A nyolcaddöntős összecsapásokra február 16. és március 16. között kerül sor, a negyeddöntő párharcait április 5. és 13. között bonyolítják le, míg az elődöntőket április 26. és május 4. között rendezik meg. A finálé május 28-án Milánóban lesz.
A főtáblás csapatok 12 millió eurós rajtpénzt kapnak, és a hat csoportmérkőzésen minden győzelem 1,5 milliót, a döntetlen pedig 500 ezer eurót ér majd. A nyolcaddöntő további 5,5 milliót, a negyeddöntő 6, az elődöntő pedig 7 millió eurós prémiumot jelenhet a pályára lépő együttesek számára.
A következő három szezonban 1,257 milliárd eurós összedíjazású BL idei ezüstérmese 10,5 millióval gazdagodik, míg a győztes rekordot jelentő 15 millió eurót kaszál. Ezek az összegek tovább bővülnek az úgynevezett piaci részesedés és a jegyeladásokból származó bevétellel.
A csoport:
Paris Saint-Germain (francia), Real Madrid (spanyol), Sahtar Donyeck (ukrán), Malmö (svéd)
B csoport:
PSV Eindhoven (holland), Manchester United (angol), CSZKA Moszkva (orosz), VfL Wolfsburg (német)
C csoport:
Benfica (portugál), Atlético Madrid (spanyol), Galatasaray (török), Asztana (kazah)
D csoport:
Juventus (olasz), Manchester City (angol), Sevilla (spanyol), Borussia Mönchengladbach (német)
E csoport:
FC Barcelona (címvédő, spanyol), Bayer Leverkusen (német), AS Roma (olasz), BATE Boriszov (fehérorosz)
F csoport:
Bayern München (német), Arsenal (angol), Olimpiakosz (görög), Dinamo Zagreb (horvát)
G csoport:
Chelsea (angol), FC Porto (portugál), Dinamo Kijev (ukrán), Makkabi Tel-Aviv (izraeli)
H csoport:
Zenit (orosz), Valencia (spanyol), Olympique Lyon (francia), Gent (belga)
UEFA Év játékosa: Messi másodszor győzött
Pályafutása során másodszor Lionel Messit, az FC Barcelona argentin támadóját választották a legjobb játékosnak az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA). A nők versenyében a Frankfurtot és a német válogatottat erősítő Marozsán Dzsenifer is ott volt a legjobb háromban, de végül korábbi csapattársa, a nyári világbajnokságot követően visszavonult Célia Sasic diadalmaskodott.
A 28 éves Messi – aki 2011 után érdemelte ki ismételten az elismerést – bajnoki és kupagyőzelmet, valamint Bajnokok Ligája-sikert ünnepelhetett idén nyáron csapatával. Az UEFA Monacóban rendezett díjátadóján a dél-amerikai klasszis nagy riválisát, a Real Madridban futballozó Cristiano Ronaldót, valamint saját csapattársát, az uruguayi Luis Suárezt előzte meg az előző idényben nyújtott teljesítményt értékelő szavazáson. Messi mellett 2012-ben Andrés Iniesta, egy évvel később Franck Ribéry, tavaly pedig Cristiano Ronaldo lett az első.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
szóljon hozzá!