
Fotó: USA WP
A magyar férfi vízilabda-válogatott bejutott a négy közé a világkupa Los Angelesben zajló szuperdöntőjében: Varga Zsolt együttese a pénteki negyeddöntőben 6-4-re győzte le a görög csapatot.
2023. július 01., 09:592023. július 01., 09:59
A magyarok a négy között a spanyolokkal találkoznak.
Varga Zsolt szövetségi kapitány elégedetten nyilatkozott a meccs után.
„Benne vannak az ilyen kevésgólos mérkőzések a pakliban a felkészülésnek ebben a szakaszában, hosszú utazás után. Nekem leginkább az tetszett, hogy a meccs előrehaladtával egyre stabilabb lett a védekezésünk, az utolsó negyedben még többet blokkoltunk, mint addig. Ez egy fontos győzelem, mert a görögök nagyon jók.
A támadás mehetett volna kicsit jobban, mert azért a spanyol kétkapuk alkalmával már játszottunk eleget, de amikor ekkora fókusz van a védekezésen, mint ma nálunk, akkor azért az sokszor megy a támadásvezetés rovására. Azzal egyébként is kevesebbet tudtunk foglalkozni eddig,
– addig pedig mindig segíthet az az egyéni extra, hiszen mégiscsak magyar vízilabdázók vagyunk” – idézte a Waterpolo.hu a szövetségi kapitányt.
A mérkőzés legjobbjának választott Vogel Soma szerint kemény volt a csata. „Nagyon fizikális, nagyon kemény meccs volt, hosszú utazás után, nekünk szokatlan, nagyon meleg vízben. Ez a mezőnyjátékosoknak iszonyú nehéz, mert kevés gól esik, azaz megállás nélkül menniük kell, épp ezért köszönöm nagyon a többieknek, hogy ilyen őrlésben ennyire masszívan és jól védekeztek, mert ennek köszönhettük ezt a győzelmet” – mondta Vogel.
Férfi világkupa, negyeddöntő:
Magyarország-Görögország 6-4 (2-2, 1-0, 1-2, 2-0)
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
Spanyolország válogatottja legyőzte Franciaországot a labdarúgó-világbajnokság Dallasban rendezett elődöntőjében, ezáltal első csapatként bejutott a torna fináléjába. A nagy esélyesnek tartott gall kakasok búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól.
Az elmúlt két hétben két romániai challenger tornán győztes Piros Zsombor 49 helyet javítva a 120. pozícióba lépett előre a férfi teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel a wimbledoni bajnok Jannik Sinner vezet.
szóljon hozzá!