2012. február 16., 06:112012. február 16., 06:11
A tavaly átadott, az EL idei döntőjének is otthont adó futballstadion játékterének állapota sok vitát szült az elmúlt hetekben, a Romániát sújtó kegyetlen téli időjárás miatt ugyanis még az is felmerült, hogy el kell halasztani a mai összecsapást. A probléma legfőbb oka, hogy a stadion adminisztrátorai nem fedték be az arénát, azzal magyarázva ezt, hogy a tetőszerkezet megmozdítása a nagy hidegben kárt okozhat a 20 millió euróba kerülő berendezésben. Így az elit kategóriájú, összesen mintegy 234 millió euróból felépült aréna gyepét ellepte a hó.
Ennek eltakarításán hetek óta lapátolók dolgoznak – akik munkáját George Becali, a Steaua tulajdonosa 1000 eurós „prémiummal” hálálta meg –, a lelátókat kivezényelt fegyencek takarítják. Ilie Stan vezetőedző tegnap mindenkit megnyugtatott: nincs szó arról, hogy elmaradna a meccs, a gyepszőnyeg „elég jól mutat”. Nekik csak a játékra kell összpontosítaniuk, amely során a tréner szerint úgy tudnak felülkerekedni, ha állandó nyomást gyakorolnak a Twente leggyengébb pontjára, a védelemre.
A hollandok ősszel 13 ponttal nyerték meg a még a Wisla Krakkó, a Fulham és az Odense által alkotott csoportot, míg a Steaua a 14 pontos Schalke mögött 8 ponttal zárva jutott tovább – öt év elteltével – a tavaszi európai idénybe, a Maccabi Haifát és az AEK Larnacát megelőzve. A két együttes eddig kétszer találkozott egymással: 2009-ben az EL csoportkörében, Bukarestben, majd Enschédében is döntetlen született (1-1, 0-0). A Twente ebben az idényben már találkozott román együttessel: a BL selejtezőiben a Vasluit búcsúztatta 2-0-s összesítéssel.
A katonacsapat a télen Dănănae, Chiricheş, Chipciu, Pârvulescu és Machado leigazolásával erősített keretén – utóbbi kettőt nem nevezte be az EL-be –, miközben Emeghara, Dorinel Popa és Galamaz elhagyta Stan együttesét.
Ma bemutatkoznak a BL-ből „kitessékelt” manchesteri nagyágyúk is. A United az Ajax, a Prea City pedig a címvédő FC Porto ellen lép pályára.
Európa Liga, a legjobb 16 közé jutásért, első mérkőzések, ma, 19 órától: Lokomotiv Moszkva–Athletic Bilbao. 20 órától: Salzburg–Metalist Harkiv, Ajax Amszterdam–Manchester United (Dolce Sport), Viktoria Plzen–FC Schalke 04, AZ Alkmaar–Anderlecht, Lazio–Atlético Madrid (Dolce Sport 2, Digi Sport Hu), Legia Varsó–Sporting Lisszabon. 22.05 órától: Bukaresti Steaua–Twente (Pro Tv), Wisla Krakkó–Standard Liege, Udinese–PAOK (Dolce Sport 2), Trabzonspor–PSV Eindhoven, Hannover 96–FC Bruges, FC Porto–Manchester City (Dolce Sport, Digi Sport Hu), Stoke City–Valencia. Kedden játszották: Braga–Besiktas 0-2, Rubin Kazany–Olimpiakosz 0-1.
| Az esélyesebb csapatok győzelmével zárult a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első két mérkőzése: a címvédő FC Barcelona kedd este 3-1-re nyert a Bayer Leverkusen vendégeként (Kadlec 52., ill. Alexis Sánchez 41., 55., Messi 88.), az Olympique Lyon pedig 1-0-ra verte a vendég APOEL Nicosiát (Lacazette 58.). |
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.