
A listavezető Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata már túl nagy falatnak bizonyult a Mol Liga alapszakaszának negyedik helyén tanyázó brassói „Farkasoknak”, akik 6:2-re kaptak ki magyarországi vendégeiktől.
2015. január 11., 19:032015. január 11., 19:03
Nem járt sikerrel szombaton a Csíkszeredai HSC sem, amely az összetettben második Dunaújvárosi Acélbikákkal szemben maradt alul hazai pályán 4-1-re. Mindkét találkozóra jellemző, hogy a vendégek már az első harmadban megléptek, hogy a folytatásban csak tovább növeljék előnyüket az erdélyiekkel szemben.
Christer Dreberg, a HSC vezetőedzője szerint ez a meccs is olyan volt, mint sok eddigi: rengeteg helyzetet hagytak ki. „Ha megnézzük a komolyabb gólszerzési lehetőségeket, akkor azok a mi felünkre dőlnek el. Ám a kapu előtt nem tudtunk gólokat szerezni. A helyzeteket nem játszottuk meg gyorsan, illetve nem vállaltunk kapáslövéseket. Nem úgy az ellenfél, amely ilyen helyzetekből betalált. Görcsösek vagyunk” – értékelte a látottakat a szakember, akinek csapata változatlanul sereghajtó az összetettben, és egyre távolabb került a továbbjutástól.
Ezzel szemben a Brassói Corona a vereség ellenére is az élmezőnyben tartózkodik, viszont Jerry Andersson mester elismerte: rengeteg mindent tanulhatnak a miskolciak elleni összecsapásból. „Van, amikor gratulálni kell az ellenfélnek. Most ők voltak a jobbak. Eleinte még volt egy-két ígéretes megmozdulásunk, de idegesen hokiztunk, a feszültség pedig csak fokozódott. Ezáltal a vendégek könnyen ellenőrzésük alá vonták a játékot és nagy hatékonysággal lőtték el a korongot” – fogalmazott a tréner.
Meglepetés nélkül a román bajnokságban
A román élvonalbeli jégkorong-bajnokság harmadik középdöntős tornája sem borította fel a papírformát, így a hétvégi meccsek során a Steaua tovább növelte előnyét az összetettben a Galac, a Gyergyószentmiklósi Progym és a Sportul Studențesc csapatával szemben. A Csíkkarcalván házigazdaként pályára lépő gyergyóiak előbb a bukaresti katonacsapattól kaptak ki 9-3-ra, majd a moldvaiakkal szemben maradtak alul 9-5-re. Pontokat csak a fővárosi „egyetemistákkal” szemben győjtöttek, akiket 8-2-re múlta felül. A Sportul ezúttal is kikapott minden ellenféltől (a Steaua 11-4-re, a Galac 19-5-re verte), miközben a vasárnapi Steaua–Galac rangadó 5-3-ra végződött. Legközelebb a moldvaiak lesznek a házigazdák, de a jégpályájuk jelenleg használhatatlan, így még nem tudni, hogy hol lesz a jövő hétvégi torna.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!