
2012. március 29., 08:182012. március 29., 08:18
„A Real már most ott van a Bajnokok Ligája következő fázisában, ez biztos” – vonta le a következtetést a kedd esti meccs után Ivan Jovanovics, a nicosiaiak vezetőedzője, aki szerint örömteli volt, hogy a Realhoz hasonló csapattal játszhattak, testközelből láthatták, milyen magas szintet képviselnek. A madridi győzelem értékét növeli, hogy ezzel a királyiak elsőként érték el 200. BL/BEK-sikerüket, amihez 344 találkozóra volt szükségük. A rangsorban a Bayern München (257 meccsen 141 győzelem), az FC Barcelona (229/133) és a Manchester United (235/132) követi őket. José Mourinho, a Real trénere a biztos előny tudatában is úgy nyilatkozott, hogy tiszteletet érdemel a ciprusi csapat: „Ellenfelünknek nincsenek olyan képességű játékosai, mint a többi BL-csapatnak, de az APOEL szervezettsége és futballistáinak elszántsága fantasztikus. A visszavágón is olyan tisztelettel játszunk ellenük, mint a többi BL-ellenféllel.”
A nap másik mérkőzésén szintén vendéggyőzelem született: a Chelsea 1-0-ra nyert a Benfica otthonában, először szerezve idegenben 3 pontot ebben a BL-idényben. A lisszaboni diadallal tovább tart az ideiglenes tréneri szerepet ellátó olasz Roberto Di Matteo és a BL-ben az angol labdarúgás becsületét megmentő Chelsea közös menetelése. Pedig az edző ezúttal olyan „kihagyhatatlan” ászokat hagyott ki kezdő tizenegyéből, mint Frank Lampard, Didier Drogba, Michael Essien, Gary Cahill és Daniel Sturridge, akik közül csak Lampardot és Sturridge-ot küldte pályára a hajrában.
Di Matteo szerint kitűnő eredményt értek el a portugál együttes otthonában: „Roppant nehéz a Benfica ellen játszani, jó pár éve nem kaptak ki odahaza, és láthattuk, hogy miért. Egyénileg is nagyon jók, nem csak csapatként. Ezzel együtt még semmi sem dőlt el, hátravan további 90 perc, de a hazai pálya előnyt jelenthet nekünk.” Jorge Jesus, a Benfica edzője úgy látta, csapata nem érdemelt vereséget, ugyanis ők játszottak fölényben, csak nem volt szerencséjük a befejezésekkel.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első, kedd esti mérkőzések: APOEL–Real Madrid 0-3 (Benzema 74., 90., Kaká 82.), Benfica–Chelsea 0-1 (S. Kalou 75.). A visszavágókat április 4-én játsszák.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.