2012. április 19., 08:342012. április 19., 08:34
A FRF két héttel ezelőtt is megtárgyalta a Dinamo, a Steaua, a Rapid és az FC Vaslui felvetését. A négy csapat régóta kardoskodik a „bíróimport” mellett, arra hivatkozva, hogy sok a sorsdöntő hiba a bajnoki meccseken, miközben – a bajnoki címért még versenyben lévő együttesek közül egyedül – a listavezető Kolozsvári CFR nem támogatta az ötletet.
Szintén nem kért a külföldi játékvezetőkből Ion Crăciunescu, a FRF bírói testületének (CCA) elnöke, aki két hete még meg tudta győzni a végrehajtó bizottság tagjainak többségét: akkor a szükséges hét fő helyett csak öten támogatták a bíróimportot. Tegnap azonban már kilenc tag bólintott rá a külföldi sípmesterek meghívására, Ion Crăciunescu mellett csak a Liga 2-es csapatokat képviselő Gheorghe Constantin, illetve a harmadosztályos együttesek által delegált Ştefan Stana állt ki.
Crăciunescu a tegnapi döntés után jelezte, a FRF megszegi a nemzetközi szövetség szabályait, ugyanis ezek kimondják, a bírók megnevezéséről csakis a nemzeti szövetségek bírói testületei dönthetnek. „A külföldi bírók foglalkoztatása nem az én vereségem, hanem a FIFA-szabályzat veresége. Ez nem azt jelenti, hogy feljebbvalónak tartom magam, mint a FRF végrehajtó bizottsága. A döntést el kell hogy fogadjam, de kötelességem volt jelezni, hogy ezzel megszegjük a FIFA szabályait” – nyilatkozta tegnap Ion Crăciunescu, aki hozzátette, ő már delegált egy FIFA-listás román bírót a hétvégi Steaua–FC Vaslui meccsre, amelynek levezetését a FRF külföldi sípmesterre akarja bízni.
„Kíváncsi vagyok, ilyen körülmények között hogy fogja külföldi játékvezető fújni a sípot” – mondta a CCA első embere.
A Steaua–FC Vaslui találkozó mellett – amelyen sajtóértesülések szerint a szerb Milorad Mazics vezette trió ügyködik majd pénteken – a hátralévő nyolc bajnoki fordulóban a Rapid–Steaua, a Galac–Vaslui, a Dinamo–Kolozsvári U, a Dinamo–CFR, a Steaua–Dinamo és a CFR–Steaua meccsre hív külföldi játékvezetőt a FRF, amelynek végrehajtó bizottságában Dumitru Dragomir ligaelnök kardoskodott a leginkább a külföldi bírók mellett.
„Nagyon jó döntést hoztunk, ezáltal megnyugodhatnak a szurkolók, a klubvezetők és a teljes közvélemény. Azért jutottunk idáig, mert az elmúlt időben csak a bíráskodásról vitáztak minden rangadó után. Mostantól csak a focira kell összpontosítani” – fogalmazott tegnap Dumitru Dragomir, aki hozzátette, az intézkedés ideiglenes, csak 7 meccset érint, ezért „senkinek sem szabadna megsértődnie”.
A bukaresti Gazeta Sporturilor napilap egyébként tegnap honlapján számszerűsítette azokat a jelentősebb bírói tévedéseket, amelyek az öt élcsapat mellett vagy ellen szóltak. Az arányok szerint a hibákból eddig a CFR húzott hasznot a leginkább (15 mellette-5 ellene), de a Rapidnak (11-8) és a Dinamónak (14-12) is „pozitív” a mérlege. A Steaua (8-8) döntetlenre áll, a legtöbb panaszra az FC Vasluinak (8-11) lehet oka.
Pászkány Árpád, a CFR tulajdonosa tegnap azt mondta, sohasem voltak a külföldi bírók ellen, csak ahhoz ragaszkodtak, hogy a más nemzetiségű játékvezetők „tisztességes úton” kerüljenek a bajnokságba, és „nem úgy, ahogyan eddig”, de a részletekre „bizonyítékok hiányában” nem akart kitérni. A bajnokságot 26 forduló után 52 ponttal vezeti a CFR, a Dinamo és a Steaua 49-49, a Rapid 48, a Vaslui pedig 46 ponttal rendelkezik.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.