
Fotó: Agerpres
2009. április 23., 10:472009. április 23., 10:47
A három gyanúsítottat csúszópénz elfogadásával vádolják, a DNA egyelőre 24 órára vette őrizetbe őket. A gyanú szerint Corpodean tavaly novemberben 15 ezer dollárt fogadott el a Piteşti-i FC Argeş–Galaci Oţelul mérkőzés előtt, hogy a hazaiaknak „fújjon” – a mérkőzést 3-2-re megnyerte az Argeş –, míg Savaniu egy másik meccs előtt 3 ezer dollárt zsebelt be. A vádlottak ártatlannak vallották magukat. Az ügyészség tegnap Lajos Tibor és Aurelian Bogaciu játékvezetőt is kihallgatta – utóbbit kétszer is a délután folyamán –, ám ők szabadon távozhattak.
Corpodeant és Savaniut múlt héten is kihallgatták, miután a DNA letartóztatott négy személyt – köztük a Piteşti-i FC Argeş labdarúgóklub főtámogatóját, Cornel Penescut és a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) Játékvezetői Bizottságának elnökét, Gheorghe Constantint. Az ügyészség gyanúja szerint Penescu összesen 290 ezer lejt fizetett Gheorghe Constantinnak, hogy az idei szezonban olyan bírókat delegáljon az FC Argeş mérkőzéseire, akiket Penescu akart, illetve az élvonalbeli bírók közé felvegye Penescu egyik protezsáltját is.
A DNA szerint bizonyítékaik vannak arra nézve is, hogy Liviu Făcăleaţă, a Cornel Penescu és testvére tulajdonában levő PIC üzletlánc vezérigazgatója – akit Penescuval és Constantinnal együtt szintén 29 napos előzetes letartóztatásba helyeztek – tavaly télen Penescu megbízásából 54 ezer dollárt költött több játékvezető megvesztegetésére, akik így az FC Argeş számára kedvező módon bíráskodtak.
Emellett 3000 dollárral fizettek le egy szövetségi megfigyelőt is. Bár hivatalos források még nem erősítették meg, sajtóértesülések szerint Florin Pruneáról, a FRF nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatójáról van szó.
Mircea Sandu szakszövetségi elnök meg sem várta a hivatalos megerősítést: tegnap bejelentette, Prunea az ügy tisztázásáig nem fog megfigyelőként dolgozni. Nem sokkal ezután Prunea jelezte, nemcsak tőle, hanem a FRF összes alkalmazottjától megvonták a bizalmat. „Egyetértek a döntéssel, hogy a jelen helyzetben senkit se jelöljenek ki megfigyelőnek, bár a tényleges okait nem igazán ismerem.
Végül is mindegy, hiszen a következő idénytől az európai szövetség szabályai szerint csak olyan szövetségi tagok lehetnek megfigyelők, akik korábban bírókként is tevékenykedtek, én pedig nem voltam az” – nyilatkozta Florin Prunea. A nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató hozzátette, az európai szövetség még nem kért tájékoztatást a bíróbotrány kapcsán, ennek ellenére ő ma közölni fogja az UEFA illetékeseivel az ügy fejleményeit.
Mircea Sandu eközben nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a DNA letartóztatta a gyanúsítottakat. „Nem csalók és nem bűnözők, szabadlábon kellene védekezniük. Ha a DNA azt állítja, bizonyítékai vannak, mi semmit sem tehetünk. Azért kíváncsiak vagyunk azokra a bizonyítékokra” – jelentette ki Mircea Sandu.
A FRF elnöke a romániai futball nemzetközi megítélése miatt is aggódik, hiszen Sorin Corpodean az egyik legismertebb román bíró. A Marosújváron született játékvezető márciusban levezette 267. élvonalbeli mérkőzését, ezzel pedig beérte a romániai csúcstartót, Nicolae Raineát, aki 1983-ban állította fel a rekordot.
Corpodean 1995-ben vezetett először román élvonalbeli összecsapást, 2006-ban a legjobb romániai játékvezetővé választották. Karrierje során a nemzetközi futballban is hírnevet szerzett magának, eddig összesen 67 külföldi mérkőzésen fújta a sípot.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.