Az FK Csíkszereda a csíki futball eddigi legnagyobb sikerét érte el, feljutott a román másodosztályba
Sporttörténelmet írt a Csíkszeredai FK labdarúgócsapata, amikor hétvégi győzelmével bebiztosította elsőségét a harmadosztályos bajnokság ötödik csoportjában, és ezáltal feljutott a Liga 2-be. Valentin Suciu edző szerint az elismerés a játékosait illeti, akik megértették és gyakorlatba ültették azt, amit a szezon során kért tőlük.
2019. május 19., 21:012019. május 19., 21:01
2019. május 19., 22:372019. május 19., 22:37
Egy fordulóval a bajnokság befejezése előtt megnyerte a harmadosztályos labdarúgó-bajnokság 5. csoportját az FK Csíkszereda, és ezáltal feljutott a Liga 2-be. A sporttörténeti sikert a Szatmár megyei Tasnádon biztosította be a listavezető hargitai együttes, amikor 2-0-s győzelmet aratva szombaton,
A ünnepléshez vezető összecsapást borús, szeles, néha-néha eleredő esőben játszották. A régi tasnádi temetőre épített pálya kívülről jónak tűnt, de a játékosok szerint hepehupás, helyenként dimbes-dombos talajú volt. Ezzel együtt a vendégek már a második percben megszerezték a vezetést Eder révén. A 22 éves spanyol a folytatásban is veszélyes volt, a 44. percben pedig a tizenhatoson belül a bal alsó sarokba bombázott a végeredmény beállításához. A térfélcserét követően volt még egy érvénytelenített találata is a csíkiaknak, ám mindez a lefújáskor már nem számított, hiszen a csapat így is örömtáncot lejthetett, amiért a helyi futball legnagyobb sikerét elérve készülhetnek a Liga 2-re.
Ugyancsak hétvégén, a harmadosztály negyedik csoportját megnyerve jutott fel a Resicabánya is, miközben a Buzău-i Gloria, a Rapid és a Turnu Măgurele már korábban jegyet váltottak a másodosztályba.
A bajnokság utolsó fordulójában – tét nélküli mérkőzésen – az FK Csíkszereda a Dési Unirea együttesét fogadja.
A Csíkszeredai FK, mint ismeretes, a mezőny főesélyeseként vágott neki a 2018–2019-es idénynek, amely a klub történetének eddigi legsikeresebbje lett. Célkitűzésüket a bajnokságban annak a Valentin Suciu edzőnek az irányítása mellett érték el, aki korábban a jelenleg élvonalbeli Sepsi OSK-t is sikerre vezette. A feljutásban immár járatos szakember a Krónikának jelezte, teljesen eltérő volt számára ez a mostani siker, mint korábban a háromszékiekkel, ugyanakkor rendkívül örül, a fiúkért és a városért is. „Több kulcsmomentum is volt a szezon során, de talán leginkább a Lénárdfalva elleni meccsünk erősítette meg leginkább az önbizalmunkat” – mondta.
A Maros megyei csapat különben hétvégén 3-1-re kikapott a Kolozsvári Sănătateától, ezért 29 forduló után 62 ponttal maradt a második helyen, miközben az FK 70 ponttal áll az élen.
– fogalmazott Suciu.
Noha tétje már nem lesz, a szezonból még hátra van még a Dés elleni összecsapásuk, az edző pedig szeretné ha tanítványai azt is komolyan vennék és várnának a vakációval. „Profiknak kell maradnunk végig, nem szabad gúnyt űznünk az utolsó meccsből sem. A labdarúgást tisztelnünk kell, és azt meghálálja. Ahogyan ez meg is történt” – hangsúlyozta Suciu.
A klubot irányító Szondy Zoltán ugyancsak a Lénárdfalva ellen idegenben 4-2-re megnyert összecsapásukkor „hitte el”, hogy a feljutásuk megvalósulhat, holott úgy érzi, ebben a csoportban most a fő riválisaik nagyobb játékerőt képviseltek, mint amit a korábbi szezonokban tapasztaltak. Ugyanakkor szerinte
és azok a saját nevelésű fiatal gyermekek, akik pár éve még juniorként léptek pályára immár felnőttek a feladathoz. „Két éve harmadikok, tavaly másodikok, idén pedig elsők lettünk, tehát lépésről lépésre haladtunk. Az a csapat nyerte ezt a bajnokságot, ahol nyugodt volt a légkör, és amelyik csapat az eltelt 29 forduló alatt az átlagot jobban tudta hozni. Csütörtökön délután 6 órától lesz utolsó, Dés elleni mérkőzésünk hazai pályán, a szakszövetség képviselői is jelen lesznek, és díjazzák csapatunkat. Mi is készülünk, meg szeretnénk köszönni szurkolóinknak az egész idény alatt nyújtott támogatást” – mondta.
Érdeklődésünkre hozzátette: ennek a sporttörténeti feljutásnak komoly értéke van, hiszen játékosaik zöme környékbeli, saját nevelésű futballista, ezért a sikerük az akadémiát is minősíti. „Nem véletlenül nevezzük magunkat székelyföldi Bilbaónak” – mutatott rá. Megjegyezte, ők nem csak egy várost, hanem egy régiót képviselnek, így például a hétvégi Tasnád elleni meccsükön Szilágynagyfaluból is volt szurkolóik, de még a határhoz közeli,
A folytatásról kérdezve Szondy Zoltán rámutatott, hogy erősítésre lesz szükségük, hiszen egy olyan mezőnybe kerülnek, ahol hat egykori román bajnokcsapat is szerepelni fog. „Az biztos, hogy a Román Kupával együtt lesz minimum negyven tétmeccsünk. Ehhez nagyobb keretre lesz szükségünk. Én 26 fős kereten gondolkodom, de a szakmai stábot is erősíteni kell, mert a Liga 3-ban még össze lehetett vonni feladatokat, de a Liga 2-ben már külön erőnléti edzőre lesz szükség” – magyarázta a Krónikának. Hozzátette, a keret erősítésén továbbra is az eddigi vonalon fognak haladni, azaz környékbeli, saját nevelésű, illetve partnerklubjaiktól érkező játékosokra építik majd másodosztályos csapatukat.
Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.
Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.
Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.
Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.
A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.
Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.
szóljon hozzá!