
Märcz Tamás: igyekeztem mindenkinek megadni a lehetőséget
Fotó: Madar Dávid/Waterpolo.hu
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 13 játékost, aki ott lesz a budapesti világbajnokságon.
2017. július 05., 18:452017. július 05., 18:45
„Nehéz döntés volt, ráadásul a felkészülés során a koncepció is változott” – mondta a szövetség honlapjának a szakember. Az MTI szerint hozzátette: folyamatosan alakult benne és stábjában a kép, s figyelték a játékosokat, gondolkoztak azon, hogy ki és miben lehet a csapat hasznára.
Amikor egyre több posztra találta meg az emberek nagyobb részét, akkor is szempont volt, hogy
amire a legnagyobb szüksége lehet a válogatottnak – árulta el.
„Tudom, hogy egy-egy kerethirdetés során sorsok dőlnek el, így igyekeztem mindenkinek megadni a lehetőséget – folytatta a szövetségi kapitány. – Mind az öt kimaradó jó benyomást tett rám, és mindannyiukra igaz, hogy a folytatásban következő hosszabb távú építkezés során is számítok majd rájuk.”
Az utazók között négy vb-újonc kap helyet: Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Török Béla és Zalánki Gergő, közülük Mezeinek a budapesti vb lesz az első világversenye a felnőtt válogatottban.
A magyar vb-keret először a pénteken kezdődő budapesti BENU-kupán mutatkozik be, amelyen a világbajnokságról lemaradó Románia válogatottja is a meghívottak között szerepel.
A vb B csoportjában Franciaország, Ausztrália és Olaszország lesz Magyarország ellenfele. A vizes vb-t július 14. és 30. között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.
A magyar férfi vízilabda-válogatott vb-kerete
Kapusok: Decker Attila, Nagy Viktor
Mezőnyjátékosok: Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Török Béla, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!