Hirdetés

Már ünnepel a Gloria, menetel a Luceafărul

Már a feljutást ünneplik Besztercén: a Liga 2 nyugati csoportjában éllovas Gloria az Aradi UTA 3-2 arányú legyőzésével 15 pontosra növelte előnyét a jelenlegi harmadik helyezett Severinnel szemben – matematikailag még megtörténhet, hogy a Gaz Metan megelőzze a Gloriát, az egymás elleni mérleg ugyanis előbbinek kedvez, de gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy Nicolae Manea listavezető csapata következő öt meccsén ne szerezzen legalább egy pontot.

Páva Adorján

2012. május 07., 09:342012. május 07., 09:34

A Beszterce fordulatos mérkőzés után jutott az élvonal kapujába: az UTA két pontrúgás – egy büntető és egy szabadrúgás – révén kétszer is vezetett az első félidőben, de fordulás után a hazaiak két találattal bebiztosították a sikert.

A meccs után Nicolae Manea kijelentette, csakis a játékosok érdeme, hogy visszatérhetnek a Liga 1-be, ugyanis „megértették a klub nehéz helyzetét”, és sokszor fizetés és prémiumok nélkül is mindent megtettek a feljutásért. A Gloria trénere ugyanakkor közölte, nagyon idegesítették azok a találgatások, miszerint csapata „eladta” volna a meccset a szintén a feljutásért harcoló aradiaknak. „Több okból is le akartuk győzni az UTA-t: egyrészt azért, mert tavaly ők voltak az egyetlenek, akik legyőztek minket, másrészt pedig mindenkinek be akartam bizonyítani, hogy tisztességesen játszunk” – fogalmazott Nicolae Manea.

A másik oldalon Adrian Falub – akinek ez az első veresége, mióta átvette a Maros-partiak irányítását – sajnálatát fejezte ki, hogy a jól sikerült első félidő után térdre kényszerültek: „Csalódást okoz az a gondolat, hogy idegenben két gólt lősz, de így is pont nélkül maradsz. Hátravan még öt forduló, meglátjuk, mennyi esélyünk marad a feljutásra.” Az Aradi UTA vereségével két helyet visszaesett, és jelenleg csak az ötödik a táblázaton.

A piros-fehérek kudarcának leginkább a Nagybányai Máramaros FC otthonában simán diadalmaskodó Gaz Metan Severin, illetve a tavaszi szezon meglepetéscsapata, az újonc Luceafărul örült. Leo Grozavu együttese – amely hazai meccseit Váradszentmártonon játssza – idén veretlen: a tíz meccsből hetet megnyert, legutóbb az utolsó őszi fordulóban kapott ki a Chindia vendégeként.

Liga 2, 2. csoport, 25. forduló: Bukaresti Juventus–Nagyváradi Bihar FC 0-1 (Sorian 9.), FC Argeş–Alro Slatina 1-1 (Ivănică 79., ill. Boroiban 40.), Dévai Mureşul–FC Olt 0-2 (Huţanu 90., Dragalina 92.), Chindia Târgovişte–Temesvári Poli 1-2 (Negoescu 92., ill. Ilie 8., Mera 50.), Nagyváradi Luceafărul–Gyulafehérvári Unirea 1-0 (Neaga 71.), Nagybányai Máramaros FC–Gaz Metan Severin 0-4 (Olah 22., Zaharia 32., Moutinho 37., Neacşa 47.), Besztercei Gloria–Aradi UTA 3-2 (Cafasso 12., Predescu 52., Curtuiuş 63., ill. Mara 8. – 11-esből, Ignea 28.). Játék nélkül: Tordai Arieşul–CSM Râmnicu Vâlcea 0-3.

A 2. csoport állása:
 1. Gloria    25    18    5    2    54-24    59
 2. Poli    25    15    7    3    42-17    52
 3. Severin    25    13    5    7    39-22    44
 4. Luceafărul    25    12    7    6    31-20    43
 5. UTA    25    11    8    6    32-19    41
 6. Argeş    25    10    9    6    32-32    39
 7. Chindia    25    9    11    5    29-18    38
 8. Alro    25    10    7    8    32-21    37
 9. Bihar    25    10    6    9    33-32    36
10. Gyulafehérvár    25    7    10    8    23-22    31
11. Rm. Vâlcea    25    8    5    12    28-32    29
12. Máramaros    25    7    4    14    28-44    25
13. Olt    25    6    6    13    23-33    24
14. Juventus    25    4    8    13    23-33    20
15. Déva    25    6    1    18    17-57    19
16. Torda    25    2    5    18    10-50    11
A Tordai Arieşul visszalépett,
hátralévő meccseit 3-0-ra elveszíti.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés