
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.
2024. március 28., 14:302024. március 28., 14:30
2024. március 28., 14:592024. március 28., 14:59
A szervezet csütörtöki beszámolója szerint a végső sorrend a drukkerek (30 százalék) és a LEN-tagok, valamint a technikai bizottság szavazatai (70 százalék) alapján alakult ki.
A 29 éves, balkezes klasszis az előző idényben klubszinten mindent megnyert az olasz Pro Reccóval, a válogatottal pedig világbajnoki címet szerzett Fukuokában, ahol őt választották meg a torna legjobb játékosának.
Zalánki a harmadik magyar, aki elnyerte a címet a LEN-nél, 2008-ban Biros Péter, 2013-ban pedig Varga Dénes érdemelte ki az elismerést.
A nőknél az olasz Roberta Bianconi – 2015 és 2016 után – pályafutása során harmadszor diadalmaskodott.
A szövetség Facebook-oldalára feltöltött videóinterjúban a világ- és Európa-bajnok magyar játékos elmondta, természetesen örül a díjnak, hiszen pályafutása legjobb évét zárta tavaly, de
Hozzátette, minden erejével azon dolgozik majd, hogy idén a tavalyihoz hasonló sikereket érjen el.
Zalánki megjegyezte, klubszinten most jön a szezon legfontosabb két hónapja, hiszen az olasz kupadöntő, majd a bajnoki végjáték és várhatóan a Bajnokok Ligája négyes döntő vár a minden fronton címvédésre készülő együttesre, amely eddig „alapfokozaton” működött, most azonban kőkeményen dolgoznak a folytatásra.
A válogatottra visszatérve az olimpiai bronzérmes pólós elárulta,
olasz csapattársain – akik vele ellentétben januárban az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is medencébe ugrottak – látja is fizikai fáradtságot. Hozzátette, a dohai pofon talán jól is jött a csapatnak, amelyből kicsit hiányzott az „extra éhség”. Ez így a párizsi olimpián meglesz majd, és visszavághatnak a dohai negyeddöntős vereségért a franciáknak, akiket reményei szerint „széttépnek” majd a csoportkörben.
A nőknél az olasz Roberta Bianconi – 2015 és 2016 után – pályafutása során harmadszor diadalmaskodott.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!