
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A magyar női vízilabda-válogatott 17-6-ra legyőzte Új-Zéland csapatát, ezzel bejutott a nyolc közé a kvangdzsui olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
2019. július 20., 10:462019. július 20., 10:46
2019. július 20., 10:592019. július 20., 10:59
A Koreai Köztársaságba a világbajnokság második felére megérkezett az ítéletidő, ugyan a hőmérséklet 25 Celsius-fok volt, óriási páratartalom, erős szél és szakadó eső jellemezte az elmúlt két napot. Bíró Attila, a magyarok szövetségi kapitánya korábban azt mondta, bár dolgozott szövetségi kapitányként Új-Zélandon, a mostani együttesről már nem lehet sokat tudni.
Habár zongorázni lehetett a tudásbeli különbséget a két csapat játékosai között, a magyarok rengeteget hibáztak, így csak két góllal nyerték meg az első negyedet. Nem változott a játék képe a folytatásban sem, így ötgólos különbség alakult ki a nagyszünetre.
Az új-zélandiak a találkozó második felére kissé el is fáradtak, így a magyarok gyakorlatilag fél gőzzel diadalmaskodtak. Bíró Attila együttese a papírformának megfelelően könnyedén diadalmaskodott riválisa felett, a legeredményesebb játékos Keszthelyi Rita volt négy góllal.
A magyarok a hétfői negyeddöntőben az olimpiai ezüstérmes olaszokkal találkoznak, romániai idő szerint 12.30 órától.
Eredmény:
vízilabda, nők, a negyeddöntőbe jutásért:
Magyarország - Új-Zéland 17-6 (4-2, 4-1, 4-1, 5-2)
--------------------------------------------------
gólszerzők: Keszthelyi 4, Leimeter 3, Szilágyi, Vályi, Gurisatti 2-2, Parkes, Rybanska, Illés, Tóth-Csabai 1-1, illetve Houghton, McDowall 2-2, Doyle, Howarth 1-1
Magyarország:
-------------
Gangl - Vályi, Leimeter, Keszthelyi, Illés, Szilágyi, Parkes, cserék: Tóth-Csabai, Gyöngyössy, Rybanska, Gurisatti, Horváth, Magyari (kapus)
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!