Kevesebb, mint két héttel a pekingi világbajnokság rajtja előtt huszonnyolc versenyző ellen indított fegyelmi eljárást a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a 2005-ös helsinki és a 2007-es oszakai vb-k doppingtesztjeinek újraelemzését követően.
2015. augusztus 12., 19:322015. augusztus 12., 19:32
Az IAAF jogi szempontok miatt a neveket nem hozta nyilvánosságra, de tájékoztatása szerint az érintettek túlnyomó többsége már visszavonult, továbbá egyikőjük sem nevezett a kínai fővárosban jövő szombaton kezdődő seregszemlére. A sportági szövetség azt is közölte, hogy elsősorban olyan kelet-európai sportolókról van szó, akik közül többen már korábban is voltak büntetve doppingvétség miatt.
Az IAAF mostani bejelentése előtt, mint ismert, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) indított vizsgálatot annak kapcsán, hogy a német ADR/WDR és brit Sunday Times, egy kiszivárogtatott IAAF-adatbázis alapján elkészített tényfeltáró anyaga szerint a sportági szövetség korábban büntetlenül hagyott több tucat gyanús mintát adó olimpiai- és világbajnoki éremszerző atlétát.
Az IAAF ezt határozottan tagadta, de az elmúlt hónapok során egykori neves versenyzők beszámolói is alátámasztották a sportág és a doppingolás összefonódást, az európai szervezet pedig az ügy tisztázását szorgalmazta.
Azt egyelőre még nem tudni, hogy van-e összefüggés a most nyilvánosságra hozott esetek és a sajtó által kirobbantott botrány között.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!