
Bravúros sikert aratott hétvégén a Nagyváradi VSK élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata, amely 101:100-ra legyőzte idegenben a címvédő Ploiești alakulatát.
2015. január 18., 16:572015. január 18., 16:57
Az elmúlt szezon két döntősének mostani rangadójára fő irányítója, Marcus Hatten nélkül utazott el a sérülések által tizedelt Körös-parti együttes, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy támadó szellemben, precíz dobásokkal indítsa az összecsapást.
Az első két negyedben „rendre utasították” a prahovai gárdát, helyenként 16 pontos előnyt is kiharcoltak. A térfélcserét követően azonban a román bajnok magához ragadta a kezdeményezést, és apránként, de magabiztosan felzárkózott, olyannyira, hogy egy perccel a meccs vége előtt a vezetést is megszerezte. Az ausztrál Daniel Dillon – aki ezúttal irányítóként volt kénytelen játszani – azonban megkaparintotta a lepattanót, amelyet az utolsó másodpercben Vujadin Szubotics váltott győzelmet érő kosárra.
A váradi keret amúgy két új játékossal egészült ki: a 23 éves, kolozsvári születésű Vlad Corpodean már bemutatkozott a piros-kékek keretében a Ploiești ellen, míg a Bulgáriából átigazolt szerb Alekszandar Vlahovics – aki korábban játszott már a prahovai bajnoknál – várhatóan a Kolozsvári U-BT ellen debütál. További eredmények: Kolozsvári Universitatea–Nagyszeben 71:97, Târgu Jiu–Pitești 87:80.
A női élvonal 18. fordulójában a listavezető Sepsiszentgyörgy 72:57-re nyert az Alexandria vendégeként. További eredmények: Galac–Craiova 83:81, Gyulafehérvár–Temesvár 94:58, Kolozsvár–Rapid 65:55, Nagyvárad–Arad 41:81, Szatmárnémeti–Târgoviște 66:93.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!