Hirdetés

Legendát búcsúztat az európai sajtó

A jelentősebb európai sajtótermékek szinte kivétel nélkül vezető helyen foglalkoztak Puskás Ferenc halálhírével. A BBC honlapján a politikai hírek mellett, kiemelt helyen emlékeztek meg a magyar klasszisról. A cikkben tárgyilagosan számolnak be arról, hogy a 79 évesen elhunyt sportember hat éve Alzheimer-kórban szenvedett, és megemlékeznek róla, hogy az ötvenes években ő vezette a magyar Aranycsapatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. november 20., 00:002006. november 20., 00:00

A brit hírcsatorna honlapján a fórumozók is megemlékeztek Puskásról. „Gólerőssége egyszerűen lélegzetelállító! Nyugodj békében, Puskás – igazi futball-legenda voltál. Olyan, akár Pelé vagy Maradona” – írta az egyik hozzászóló. „Sohasem láttam játszani, de a tévéfelvételek alapján nem túlzás legendának nevezni. Manapság kevés hasonló nagyság él” – vélte egy másik fórumozó.
Természetesen második hazája, Spanyolország sajtója is kiemelt helyen, hatalmas terjedelemben foglalkozott Puskás halálhírével. Egykori klubja, a Real Madrid honlapja vezető helyen számolt be a legenda távozásáról, a Marca című sportnapilap Isten veled, legendás Puskás! című cikkével búcsúztatta. Életrajzának ismertetése mellett a lap honlapján képsorozatban mutatta be Puskás pályafutását, és megszólaltatta egykori klubtársát, Alfredo di Stefanót is. A szintén legendás csatártárs elmondta: igaz barátot veszített el Puskás személyében, és minden idők egyik legjobb labdarúgójának nevezte a magyar játékost.
Hasonló hangnemben búcsúztatta Puskást a legnagyobb példányszámú olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport is. Cikkének címe: Isten veled, nagyszerű Puskás! „Elhunyt a legendás magyar csillag” – fogalmaz a cikk szerzője, és arról is megemlékezik, hogy a játékos mind az ötvenes évek nemzetközi labdarúgását uraló magyar válogatott, mind a Real Madrid meghatározó alakja volt.
A francia L’Équipe is a legfontosabb hírek között számolt be Puskás halálhíréről, honlapján pedig Puskás életei címmel közölt fotósorozatot a magyar játékos pályájáról. „Puskás Ferencre úgy emlékezünk majd, mint egy nagyszerű labdarúgóra, hihetetlenül gólerős játékosra, aki regénybe illő életét, amelyet a Kelet és a Nyugat között osztott meg, teljes egészében a futballnak szentelte” – méltatja a játékost a francia sportnapilap.
A német Kicker című sportmagazin Egy legenda halála címmel a többi laphoz hasonlóan képes összeállítást közölt Puskás pályafutásáról. A német lap ugyanakkor azt emeli ki, hogy „az Őrnagy” volt annak a magyar válogatottnak a csapatkapitánya, amely az 1954-es vb-döntőben 3-2 arányú vereséget szenvedett a Frizt Walter irányította német nemzeti tizenegytől. Megemlékezik a „Wembley szent gyepén” Anglia ellen elért 6-3-as diadalról is.
A román sportsajtó is megemlékezett Puskás haláláról. Európa gyászban: meghalt az Arany bal lábú játékos – hangzott a Gazeta Sporturilor honlapján pénteken megjelent cikk címe. A lap minden idők legértékesebb magyar játékosának nevezte Puskást, és röviden ismertette az Aranycsapat egykori kapitányának pályafutását.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés