2012. január 10., 14:582012. január 10., 14:58
A 25 éves futballista vételára ismét magyar rekordot jelent: tavaly nyáron az akkori hírek szerint 14,5 millió euróért igazolt az Anzsihoz – az addigi csúcsot Huszti Szabolcs tartotta 3 millióval –, ám ezt is jócskán megfejelte a Dinamo, amely most 19 millió eurót fizet a 41-szeres magyar válogatott futballistáért.
A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapja kedden Vörösbaranyi Józsefre, a játékost képviselő Stars and Friends menedzseriroda tulajdonosára hivatkozva számolt be arról, hogy Dzsudzsák – aki eddig is Moszkvában élt, az Anzsival csak a hazai mérkőzések alkalmával tartózkodott Mahacskalában – már el sem utazott a többek között Samuel Eto\'ót és Roberto Carlost is foglalkoztató Anzsi edzőtáborába, hanem az orosz fővárosban tárgyal szerződéséről. A két klub már megegyezett egymással: eszerint Dzsudzsákért 19 millió eurót fizet a Dinamo, ebből 15 milliót azonnal átutal az Anzsinak, maradék tartozását pedig a későbbiekben egyenlíti ki.
„A Dinamo Moszkva már korábban kiszemelte magának Balázst, miután a csapatnál jelenleg hiány van bal lábas szélsőből. A fővárosi klubnak a bajnokságban és a nemzetközi porondon is komoly céljai vannak, ezért kerestek egy elismert, nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékost erre a posztra – mondta az Mlsz.hu-nak Vörösbaranyi József. – A moszkvai klub tulajdonosa nemrégiben felkereste az Anzsi vezetőit, és a napokban sikerült megegyezniük egymással az átigazolásról. Balázs hétfőn utazott vissza Moszkvába, megkezdte a tárgyalásokat szerződéséről.”
Orosz sajtóértesülések szerint az Anzsi többek között azért fogadta el a Dinamo ajánlatát, mert a december végén kinevezett új vezetőedző, Jurij Krasznozsan a bal szélen inkább a Chelsea-től szintén tavaly nyáron leigazolt Jurij Zsirkovra számít.
„Intenzív és eredményes tárgyalásokon vagyunk túl, és elmondhatom, hogy lényegében megegyeztünk a Dinamo vezetőivel a szerződésemről - mondta kedden az Mlsz.hu-nak Dzsudzsák. – Már bemutattak a klub elnökének is, akivel együtt ebédeltünk, délután pedig fotózásra megyek. A fényképekre a vízumhoz van szükség, hiszen a Dinamo hamarosan Dubaiba utazik edzőtáborozni. Az a vezető, akinek a klub részéről alá kell írnia a szerződést, jelenleg nem tartózkodik Moszkvában, szerda délután vagy csütörtök reggel érkezik meg, és akkor már papíron is a klub játékosa lehetek.”
A Dinamo Moszkva jelenleg harmadik az orosz bajnokságban, a második CSZKA mögött egy pont a hátránya, az éllovas Zenit hét egységgel előzi meg. A Premjer Ligában – amelyben az Anzsi nyolcadikként „telel” – egy átmeneti idény zajlik, ugyanis a 2012/2013-as szezontól kezdve Oroszországban is átállnak az őszi-tavaszi rendszerre. A mostani idényben a 16 csapat tavaly lejátszotta az oda-visszavágós szakaszt (30 forduló), tavasszal pedig a legjobb nyolc a bajnoki címért, illetve az európai kupaszereplést érő helyekért küzd, az alsóházban pedig a kiesés elkerülése a cél. A következő, 2012/2013-as európai idényben az orosz aranyérmes a Bajnokok Ligája csoportkörében, míg a második helyezett a BL utolsó előtti selejtezőkörtében kezdi meg szereplését, további négy együttes pedig az Európa Liga selejtezőköreiben áll majd rajthoz.
A debreceni születésű, a DVSC-től a PSV-hez 2008-ban átkerült Dzsudzsák Balázs olyan ismert játékosokkal szerepel majd egy csapatban, mint a német Kevin Kuranyi, az ukrán Andrij Voronyin, vagy a bosnyák Zvjezdan Misimovics. A gárda vezetőedzője a klub egykori játékosa, az 50 éves Szergej Szilkin. A Dinamo a Szovjetunió egyik legsikeresebb klubja volt, 11 alkalommal nyerte meg a szovjet bajnokságot, hatszor a szovjet kupát. Utolsó bajnoki elsőségét azonban 36 évvel ezelőtt szerezte, orosz bajnok még sosem volt, és Orosz Kupát is csak egyszer, 1995-ben nyert. Az utóbbi 15 évben mindössze egyetlen dobogós helyezést ért el az orosz pontvadászatban (2008-ban a harmadik helyen végzett). A jelenlegit megelőző, 2010-es bajnoki szezonban hetedikként zárt klub legnagyobb nemzetközi sikerének az 1972-es KEK-ezüstérem számít.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.