Hirdetés

Kovács István: álmodozni nem kerül semmibe – immár az elitkategóriát célozza meg a BL-ben bemutatkozott nagykárolyi futballbíró

Álomból valóság. Európa legjobb negyven játékvezetője között jegyzik a nagykárolyi Kovács Istvánt •  Fotó: Frf.ro

Álomból valóság. Európa legjobb negyven játékvezetője között jegyzik a nagykárolyi Kovács Istvánt

Fotó: Frf.ro

Álmodozni nem kerül semmibe – véli Kovács István. A nagykárolyi futballbírónak pedig már valóra is vált egy álma, amikor a Valencia–Young Boys mérkőzésen bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában. Vasárnap este pedig ő fújhatta a sípot az 1-1-re végződött Dinamo–FCSB Liga 1-es örökrangadón is, a következő lépést pedig a nemzetközi elitkategória jelentheti számára.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2018. november 13., 19:462018. november 13., 19:46

2018. november 13., 20:542018. november 13., 20:54

– Zsúfolt időszak áll ön mögött: szerdán bemutatkozott a Bajnokok Ligájában, majd rögtön utána a Liga 1 örökrangadóján, a vasárnap esti Dinamo–FCSB meccsen fújta a sípot. Hogyan élte meg ezeket a napokat?

– Nagyon örültem, hogy sikerült bemutatkoznom a BL-ben, mert már annyira régóta vártam rá. Különleges érzés volt, és hála istennek jól sikerült a mérkőzés, jó értékelést kaptam az ellenőr részéről. Az országban pedig a Dinamo–Steaua az a mérkőzés, amire mindenki készül, amikor belefog a játékvezetésbe.

Hirdetés

– Mennyiben más BL-meccsen, mint Liga 1-ben fújni a sípot?

– Nyilvánvaló, hogy a legjobb csapatok játszanak a BL-ben, ezért a játékritmus is gyorsabb, a játékosok pedig erősebbek és tisztábban játszanak. Bár az én meccsem nem volt épp a legtisztább, de ugye több BL-meccsen voltam korábban vonalbíró, és azt tapasztaltam, hogy nem volt sok beavatkozása a játékvezetőnek. Az én meccsemen most volt szabálytalanság, sárga és piros lapos is, de egy átlagos BL-meccsen úgy tizennyolc alkalommal kell közbeavatkoznia egy bírónak.

– Izgult-e?

– Természetesen izgultam, de ha ezt valaki nem érezné, azt jelentené, hogy nem érdekeli. Volt kis izgalom előtte, de miután belefújok először a sípba, elmúlik.

– A futballbírói szerepkör talán az egyik leghálátlanabb mesterség, miért lesz mégis valakiből játékvezető?

– A kezdetek kezdetén fociztam, szerettem volna futballista lenni, de nem úgy sikerült. Közben elvégeztem a játékvezetői képzést, és egy ideig párhuzamosan tevékenykedtem. Amikor láttam, hogy futballistaként nincs esélyem magasabb szintre kerülni, úgy döntöttem, hogy a bíráskodásra fókuszálok.

– És azóta a BL-meccs volt az álom…

– Persze az elején van egy álma mindenkinek, de akkor még nem gondoltam volna, hogy egész idáig eljutok. De ahogyan mondják: álmodozni nem kerül semmibe.

– Most, hogy ez valóra vált, gondolom, várja a következő BL-meccseket és utána akár egy Európa- vagy világbajnoki kiküldetést.

– A következő lépés az lenne, hogy bekerüljek a legjobb huszonkettőbe Európában. Az az elitkategória. Én jelenleg a legjobb negyven között vagyok Európában.

Az elitből válogatják azokat, akik nagy tornákra kikerülnek, és persze szeretnék oda eljutni.

A meccseken van egy ellenőr, egy játékvezetői megfigyelő, aki a pontozólap alapján értékel, vonja le a pontokat a hibákért. Például egy rosszul megadott sárga lap 0,1 pont mínusz, egy fontos döntésnek az elhibázásáért – mint amilyen egy piros lap vagy tizenegyes – 0,5 pontot vonnak le. Általában 8,3–8,6 között adják a jegyeket. Ez átmenő jegynek számít, azt jelenti, hogy jól végezte az ember a dolgát. Ha 8,1-8,2 a végső pontszám, akkor a következő fordulóban nem igazán várhatsz kiküldetésre, mert azt jelenti, hogy nem volt jó a játék menedzselése.

– És a minél több jó pontszám után lehet előléptetésre számítani?

– Kapunk egy mérkőzést, ha azt jól levezetjük, várhatjuk a következőt. Egy jó nemzetközi bíró általában 7-8 nemzetközi delegálást kap, ha minden jól sikerül. Ha egy évben kaptál nyolc meccset, és mindegyiket levezényelted problémamentesen, akkor előrelépsz, és kapsz BL-meccseket, és ha azokat is lehozod, akkor jogosult vagy arra, hogy feljebb kerülj egy kategóriával.

– Ezen a pontrendszeren változtatni fog, ha bevezetik a videóbírót?

– Nem, mert a hiba akkor is hiba marad. A videóbíró csak abban segít, hogy korrigálhatja az ember a hibáját, és nem éri annyi támadás a meccs után, nem lesz olyan nagy nyomás a média és a csapatok részéről. Mindenkivel előfordulhat, hogy hibázik, a videóbíró megadja a lehetőséget arra, hogy a játékvezető azt azonnal helyrehozza, de a hibája miatt ugyanúgy lepontozzák majd az értékeléskor. A minél kevesebb videóbírói beavatkozás azt jelenti majd, hogy jó a játékvezető.

– Milyen érzés volt a BL után Liga 1-es örökrangadót vezetni?

– Az örökrangadó nagyon különleges mérkőzés, erre mindig külön kell készülni, mert bármi megtörténhet. A szurkolók dobálhatnak be petárdákat, de más is megtörténhet. Ugye az este is beszaladt egy szurkoló a pályára, a játékosoknak pedig csak egy szikra kell, és már összeugranak. Ez egy nagyon érdekes meccs.

Romániában azt szokták mondani, hogy ameddig nem vezetsz le egy ilyen örökrangadót, addig nem is vagy bíró.

Jobban rákészülünk, mint egy átlagos meccsre. Még ha ez nem is helyes, de ez az igazság.

– Hogyan lehet erre felkészülni?

– Mentálisan. Mindamellett, hogy állandó összeköttetésben vagyok a partjelzőimmel, akikkel már ugye négy éve dolgozom együtt, nem is kell rájuk nézzek, mert már érzem, mire gondolnak, mi lesz a következő lépésük.

Nagyon fontos, hogy egy jó csapata legyen az embernek, mert bár én vagyok a középpontban, nélkülük a munkám nem érne semmit.

Meccs előtt megbeszéljük, hogy ha kulcsmomentumok vannak a meccsen, hogyan fogunk reagálni, kielemezzük a játékosok mozgását, az edzők keret-összeállításait. Nagyjából már tudjuk, mi lesz a következő lépésük, és persze mentálisan is fel kell legyen készülve az ember. Az este kevesen voltak, 22 ezren, de volt már nekem Dinamo–Steaua meccsem 40-50 ezer néző előtt is, és azt a nyomást fel kell tudni dolgozni. Mikor olyan sok ember van, hiába van a kommunikációs headset, mert nem is igazán halljuk egymást.

– A folytatás?

– Ez úgy szokott történni, hogy ha levezettünk egy mérkőzést, és az jól sikerült, akkor olyan fél napig, egy napig örülünk, és utána másnap eltöröljük. Megvolt, és megint a nulláról kezdjük. Azt, hogy mi lesz a következő meccsem, még nem tudom, mert három-négy nappal előtte értesítenek minket. Nemzetközi szinten Nemzetek Ligája-meccs lesz, de még nem tudom, hol.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés