Hirdetés

Kosárlabda: női Eb 2015-ben Magyarországon

Magyarország rendezi a 2015-ös női Európa-bajnokságot az Európai Kosárlabda-szövetség (FIBA Europe) tegnapi döntése értelmében.

MTI

2011. december 19., 06:592011. december 19., 06:59


A FIBA Europe-nak a müncheni Marriott Hotelben tartott vezetőségi ülésén a magyar pályázat egyetlen vetélytársa Fehéroroszországé volt. A magyar prezentációban szerepelt imázsfilmben köszöntőt mondott Schmitt Pál köztársasági elnök és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A Németországba utazott küldöttségben ott volt Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) sportért felelős államtitkára, Szalay Ferenc jelenlegi  MKOSZ-elnök is.

„Az európai szövetség vezetőire különösen nagy hatással volt, hogy beszámolhattam arról, a tárasági adótörvényben történt változások nyomán jövőre a kosárlabda az ideihez képest százszor akkora állami forráshoz jut – mondta az MTI-nek a helyszínről Szijjártó Péter. – Mellettünk szólt az is, hogy a kormány pénzügyi garanciát vállalt az Eb megrendezéséhez, továbbá hogy sportot kedvelő vezetőink vannak, hiszen a köztársasági elnök és a sportért felelős államtitkár is olimpiai bajnok. Emellett öt kiváló helyszínnel készülünk a tornára, a női Euroligában pedig jelenleg is két csapat képviseli a magyar színeket.”

Czene Attila szerint az infrastrukturális fejlesztések menetrendje készen áll, ráadásul az egyik helyszín, Győr pályázik a 2017-es nyári európai ifjúsági olimpiai fesztivál lebonyolítására is. „Jövőre sok pénz áramlik Magyarországon a csapatsportokba, a közönség szereti a női kosárlabdát, és a jó földrajzi elhelyezkedés, illetve a kis távolságok egyaránt remek Eb-t ígérnek. Válogatottunk lemarad ugyan a jövő évi, londoni olimpiáról, ám a 2016-oson már ott szeretnénk lenni Rióban, annak az egyik kvalifikációs eseménye pedig épp hazai földön lesz” – fogalmazott az államtitkár.

Szalay Ferenc MKOSZ-elnök szerint komoly megméretésen van túl a magyar kosárlabdasport: „A fehérorosz pályázat nagyon komoly erőt képviselt, mellettünk a remek szálláshelyek és csarnokok mellett az szólhatott, hogy hangsúlyoztuk: a kormány stratégiai ágazatként kezeli a sportot. A női válogatott idén alig maradt le az Eb-ről, és az a célunk, hogy a 2013-as, illetve 2015-ös tornára már jelentős erőt képviseljen.”

A négy év múlva esedékes Eb csoportmérkőzéseit Sopronban és Győrben, középszakaszát Veszprémben és Szombathelyen, helyosztóit pedig Budapesten bonyolítják le. Magyarország korábban négyszer (1950, 1964, 1983, 1997) rendezett női kontinenstornát, ezek közül az elsőn ezüstérmes lett a válogatott. A nemzeti együttes legutóbb 2009-ben vett részt Eb-n – Lettországban a csoportkör végén búcsúzott –, az idei seregszemle előtt az utolsó akadálynál, a pótselejtezőben bukott el.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés