
A magyar kézilabdás lányok Romániát legyőzve lettek aranyérmesek
Fotó: Győr2017.hu
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Fábián László megbízott főtitkár szerint is fantasztikus eredményeket értek el a magyar fiatalok a Győrben szombaton véget ért 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), ahol az éremtáblázaton 50 ország között a harmadik helyen zártak.
2017. július 30., 16:132017. július 30., 16:13
A MOB első embere a fiatal sportolók vasárnap délelőtti budapesti fogadásán az MTI szerint hangsúlyozta, hogy Magyarországon a július a sportról szólt, és a hazai események közül az EYOF-ot nevezte a legkiemelkedőbbnek, hiszen szavaival élve az ifjúsági fesztivál méreteiben a téli olimpiát is meghaladta.
Kulcsár Krisztián szerint Magyarország első olimpiai rendezvényén egyáltalán nem volt mindegy a szereplés, s emlékeztetett arra, hogy Győrben a 152 fős magyar csapat 13 arany-, 14 ezüst- és 14 bronzérmet gyűjtött – ezzel a MOB tájékoztatása szerint
s minden idők legjobb EYOF-szereplését érték el. A fogadáson név szerint köszöntötték a magyar csapat valamennyi érmes versenyzőjét, majd a közülük legeredményesebbet, az úszásban két arany-, két ezüst- és két bronzérmet szerző Nagy Rékát szólították a színpadra. „Fantasztikus volt a hangulat és az egész magyar csapat. Ez nagyot dobott a versenyzőkön, és az is sokat segített, hogy hallottam a szurkolást” – fogalmazott Nagy Réka, aki kiemelte, minden támogatást megkaptak ahhoz, ami a jó szerepléshez kellett.
Az EYOF-on tíz sportágban, 130 versenyszámban vetélkedtek a 14 és 18 év közötti fiatalok. A győri eseményre ötven országból 2500 sportoló és 1100 kísérő érkezett. A MOB közlése alapján a magyar versenyzők tíz sportág közül hatban (atlétika, cselgáncs, kajak-kenu, kézilabda, kosárlabda és úszás) szereztek érmet. A lányok kézilabdatornáján magyar arany született: a szombati döntőben 30-23-ra verték Romániát. A román küldöttség tagjai egyébként összesen öt ezüstöt és három bronzot szereztek a győri EYOF-on.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!