Hirdetés

Kiújult a stadionláz Aradon

Ismét terítéken van a stadionépítés Aradon: Giovanni Catanzariti, a másodosztályban szereplő UTA elnöke azt nyilatkozta a Digi Sport televíziónak, hogy végre a városvezetés is az ügy mellé állt. „Garanciákat kaptam a helyi önkormányzattól, hogy támogatni fogják a stadionépítést. A tervek már megvannak. Az Európai Labdarúgó-szövetséggel is felvettük a kapcsolatot a játéktér szabályszerű kialakítása érdekében. A szükséges pénzt uniós forrásokból teremtjük elő” – fogalmazott az olasz sportvezető.

Páva Adorján

2012. március 08., 08:022012. március 08., 08:02

Modern és nagyobb aréna

Catanzariti a részletekre is kitért. A új aréna a jelenlegi Neuman Ferenc Stadion helyén fog megépülni, fedett, 12 500 férőhelyes lesz, a munkálatok pedig mintegy három évet vesznek majd igénybe. Ebben az időszakban 6272 négyzetméteren építenek új lelátókat, a régiekből pedig 2362 négyzetméternyit újítanak fel. A tetőszerkezet 5492 négyzetméteres lesz.

Emellett a déli oldalon egy kisebb szállodát is elképzeltek, így a befektetés összege számításaik szerint csaknem 8 millió euró lesz. A szurkolók és klubvezetők régóta kérik a helyi önkormányzat támogatását egy új, nagyobb és modern stadion megépítéséhez, ugyanis a jelenlegi stadion kissé leromlott állapotban van, és csupán mintegy 7000 néző befogadására alkalmas, amely rangadókon még a másodosztályban is kevésnek bizonyul.

Az arénát egyébként névadója, Neuman Ferenc báró építtette 1945–1946 között. Akkor az ország egyik legmodernebb labdarúgó-létesítményének számított, amelyet a londoni Highbury-stadion mintájára építettek meg, ugyanis Neuman báró Arsenal-drukker volt, többször is elutazott Angliába az Ágyúsok meccseire. Innen származik egyébként a hatszoros román bajnok aradi klub piros-fehér színe is, és a legenda szerint a fűmagokat is a Highburyből hozatták.

Elmarad az UTA–Poli

Az Aradi UTA jelenleg nem a legjobb periódusát éli meg: a másodosztály 2. csoportja nyolcadik helyéről, de továbbra is feljutási reményekkel várja a Liga 2 jövő hétvégi tavaszi folytatását. A Maros-partiak szombaton egy „történelmi” meccsel készültek volna a rajtra, ám végül elmarad a nagy rivális Temesvári Poli elleni aradi felkészülési mérkőzés. A találkozót azért nevezték történelminek a két városban, mert a kezdeményezés szurkolói öszszefogásnak köszönhető: a két klub drukkerei ez alkalomból közösen léptek volna fel a korruptnak nevezett román futballvezetés ellen tiltakozva.

Az UTA közleményben jelezte, a Poli vezetésével közösen úgy döntöttek, hogy törlik a szombatra kitűzött barátságos mérkőzést. „Sajnálatunkat fejezzük ki mindkét csapat szurkolói előtt, hogy nem tudjuk megrendezni ezt az összecsapást, amely sport-, de társadalmi szempontból is rendkívül hasznos lett volna. Ezt a döntést azért hoztuk meg, hogy ne nehezedjen felesleges nyomás a két csapat játékosaira a tavaszi idény kezdete előtt, annak tudatában, mekkora felhajtás kerekedik a médiában egy UTA-Poli meccs előtt” – áll a közleményben. Bár hivatalosan senki nem erősítette meg, a találkozó minden bizonnyal azért marad el, mert Dumitru Dragomir ligaelnök azt nyilatkozta, megtörténhet, hogy a két csapatot kizárják a bajnokságból, ha FRF- és LPF-ellenes megmozdulást szerveznek.

Még nem kelt el a Poli

A Poli háza táján egyébként továbbra sincs nyugalom, ugyanis kedd este sikertelenül zárult az a tárgyalás, amelyen a helyi és a megyei önkormányzat képviselői egyeztettek a Poli vezetőivel a másodosztályos klub megvásárlásáról. A megbeszélésen ezúttal pénzösszegek nem merültek fel, de a politikai pártok képviselői jelezték Marian Iancu tulajdonosnak, csak abban az esetben jöhet létre az üzlet, ha a Poli megkapja a Liga 1-es induláshoz szükséges licencet, amelynek megvonása miatt a csapatot tavaly kizárták az élvonalból. Iancu ugyanakkor kijelentette, éppen e célból szükséges az önkormányzatok támogatása, ugyanis a licencfeltételeknek szerinte csak úgy tudnak megfelelni, ha a klub adósságait a hatóságok rendezik. Iancu leszögezte, ha ezt a terhet a klubvezetőkre hárítják, akkor nem jön létre az egyezség. A Poli jelenleg a táblázat második, feljutó helyén áll.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés