Hirdetés

Kísért a harmadosztály

Izgalmas bajnoki hajrá vár Erdély, illetve a Partium legnépszerűbb másodosztályos futballcsapataira. Ám a Liga 2 utolsó négy fordulója messze nem az élvonalbeli szereplés kiharcolásáról szól az Aradi UTA, a Kolozsvári U és a Nagyváradi Bihar FC számára: a három együttes a jelenlegi helyzetben annak örülne, ha nem esne ki a másodosztályból.

Páva Adorján

2009. május 21., 11:472009. május 21., 11:47

A Liga 2 2008/2009-es idénye a másodosztályos bajnokság története egyik legkiegyensúlyozottabb szezonjának tekinthető: a 2. csoportban az élvonalbeli szereplést biztosító első két helyért öt csapat versenyez négy fordulóval a zárás előtt, a hatodik helyezett pedig pontszáma szerint még ki is eshet a harmadosztályba.

Azonban a mérkőzések színvonalából, illetve a klubok anyagi helyzetéből kiindulva az erőviszonyok kiegyenlítődése leginkább az élcsapatok visszaesésének tudható be, nem pedig a mezőny megerősödésének, ezért sokan nemcsak az egyik legkiegyensúlyozottabb másodosztályos idénynek tartják a nyugati csoport mostani szezonját, hanem az egyik leggyengébbnek is.

Hétről hétre él az Aradi UTA

Az előzetesen nagy favoritnak tartott – az élvonalból kiesett – két csapat, az Aradi UTA és a Kolozsvári U télen szembesült azzal a ténnyel, hogy idén lehetetlen lesz a feljutás, ráadásul a bennmaradásért is keményen meg kell küzdenie. Az aradiak gyakorlatilag a csőd szélére kerültek: a téli szünetben szinte a teljes csapat elhagyta a hat bajnoki címmel büszkélkedő klubot, és a tartozások miatt az UTA le sem játszhatta első idei mérkőzését.

A megszűnés közelsége „megmozgatott” néhány üzletembert, így a nagyrészt juniorokkal teletűzdelt csapat folytatta szereplését a bajnokságban, ám szinte minden forduló előtt fennáll annak a veszélye, hogy egy ki nem fizetett tartozás miatt ismét nem léphetnek pályára, ami a kizárást jelentené. Ez így van a hétvégi, Temesvári CFR elleni hazai összecsapás előtt is, ám Giovanni Catanzariti klubelnök garantálta, hogy határidőre rendezik a legégetőbb tartozásokat, még akkor is, ha a játékosok félretett fizetéseiből kell elvenniük.

Munteanu benzinpénzre gyűjt Kolozsváron

Ha a tartozások rendeződnek, a 45 ponttal a 2. csoport hatodik helyén álló Aradi UTA már csak matematikailag eshet ki a harmadosztályba. Pontjai számát tekintve sokkal nehezebb helyzetben van a Kolozsvári U, amely jelenleg 36 ponttal a 14., azaz éppen hogy a „vonal fölött” áll a 34 pontos Aradi ACU-t megelőzve. Őket a 33 pontos Temesvári CFR követi, míg a Tîrgoviştei FCM és az Aranyosgyéresi Mechel már biztos kieső.

A kolozsvári egyetemistacsapat a hírek szerint olyan nehéz anyagi helyzetben van, hogy nemrég visszatért vezetőedzője, Dorinel Munteanu a legutóbbi összecsapásra saját zsebéből vásárolt ásványvizet a csapatnak, illetve arra is felkészült, hogy ő adja a benzinpénzt a következő, nagyváradi kiszálláskor. „A feladatom a kiesés elkerülése, a klub belső problémáiról nem nyilatkozom” – mondta Munteanu, akinek csapata a Bihar FC elleni meccs után a Petrozsényi Jiult fogadja, majd Dévára látogat, végül pedig a Mechelt látja vendégül.

Eközben az ellenlábas ACU a Lupénnyel (idegenben), a Tîrgoviştével (otthon), a Tordával (id.) és a Biharral (o.) játszik, míg a CFR az UTA elleni idegenbeli összecsapás után a Mioveni (o.), a Marosvásárhely (id.) és a Lupény (o.) ellen szerepel. „Ha sikerül 7 pontot szereznünk, bennmaradunk – mondta Teodor Pop, az U ügyvezető igazgatója. – Bízom benne, hogy mindenki tisztességesen fog harcolni, és csak a pályán dől el, ki marad a másodosztályban.”

Nagyváradon is kong a vészharang

Az anyagi hátteret tekintve úgy tűnik, a Nagyváradi Bihar FC nagyobb megrázkódtatás nélkül vészeli át a jelenlegi bajnoki idényt. A szintén jobb időket is megélt partiumi klub a sok kívánnivalót maga után hagyó teljesítménye ellenére – az UTA-hoz és az U-hoz hasonlóan – most is több ezer szurkolót képes megmozgatni.

A csapat jelenleg a táblázat 8. helyén áll, 8 pontra az Aradi ACU-tól, ám Víg Zoltán vezetőedző ilyen körülmények között is megkongatta a vészharangot, négy fordulóval az idényzárás előtt: „Sokan állítják, hogy már megmenekültünk, de ha szombaton kikapunk az U-tól, egyenes út vezethet a kiesés felé, ugyanis három nagyon nehéz mérkőzésünk marad hátra.”

A nagyváradiak trénere a feljutásért küzdő Internaţional (id.), a bihari rivális Nagyszalontai Liberty (o.), illetve a kiesés elkerüléséért harcoló ACU (id.) elleni mérkőzésekre gondolt, ezzel is nyomatékosítva, mennyire fontos lesz tanítványai számára is a Kolozsvári U elleni nagyváradi összecsapás.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés