
Fotó: Kolozsvári CFR/Nicu Cherciu
Visszatér a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatához Dan Petrescu, aki mindössze kilenc hónappal ezelőtt távozott a Gépész utcai együttes kispadjáról.
2019. március 22., 16:482019. március 22., 16:48
2019. március 22., 17:072019. március 22., 17:07
A kincses városi klub pénteken délután közleményben jelentette be, hogy a korábbi válogatott labdarúgót három évre szerződtették. Dan Petrescuval negyedik bajnoki címét szerezte meg a gárda a korábbi idényben. A 2017-2018-as szezonban irányítása alatt 23 győzelmet, tíz döntetlent és három vereséget könyvelt el a csapat.
A klub közölte, hogy Petrescu segítője Alin Minteuan lesz másodedzőként, aki a februárban menesztett Antonio Conceicaót váltotta ideiglenesen a tisztségben. Minteuan vezetésével a CFR mind az öt mérkőzését megnyerte a Liga 1-ben, és bár a CFR vezetősége egy hónappal ezelőtt még azt állította, hogy akár az idény végéig is maradhat (cáfolva a más szakemberekkel való tárgyalásról szóló sajtóhíreket), végül mégis a váltás mellett döntött a klub.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!