Hirdetés

Kézilabda – EHF-kupa: a Zilahi HC háromgólos előnyt harcolt ki a Nimes otthonában

Magabiztos idegenbeli játékkal lépett elő a Zilahi HC a Nimes elleni negyeddöntős párharc egyértelmű esélyesévé a női kézilabda-EHF-kupában: Gheorghe Tadici együttese 27-24-re diadalmaskodott szombaton Franciaországban.

Páva Adorján

2012. március 05., 06:212012. március 05., 06:21

 A szilágysági csapat végig vezetett, az első félidőben pedig – leginkább remek védekezésének köszönhetően – olyan előnyre tett szert (16-9), amely elég volt a végső győzelemhez. A télen leigazolt Szűcs Gabriella 6 góljával, Ciuciuletével holtversenyben csapata legeredményesebb játékosa lett. „Az első félidő szinte tökéletesre sikeredett, és ez kizárólag a lányok érdeme. A második játékrészben 20 percet emberhátrányban játszottunk, és ez meglátszik a végeredményen.

Ugyanakkor a földön kell maradnunk, hiszen a Nimes erős csapat, öt válogatott játékosa van, még képes lehet problémát okozni. Én azonban bízom abban, hogy elég tapasztalattal rendelkezünk előnyünk megtartásához” – nyilatkozta a Handbalvolei.ro honlapnak Tadici. Az ellenfelet szintén egy román edző, Manuela Ilie készíti fel. A játékosként Zilahon is megfordult szakember a párharc előtt 50-50 százalékos esélyt adott a továbbjutásra, ám most elismerte, hogy az erdélyi csapat – amely rendkívül agresszív védekezésével elmondása szerint megijesztette tanítványait – immár a párharc favoritja.

A zilahi visszavágót szombaton rendezik. Ugyanekkor dönt a KEK negyeddöntőjében érdekelt FTC is, amely hazai pályán remekelt, jóval megnyugtatóbb előnyt szerezve: a címvédő 32-24-re verte az orosz Zvezda Zvenyigorodot, amelytől a sorsolás után igencsak tartottak a klubvezetők. A nyerő embernek ezúttal a 11-szer eredményes Kovacsicz bizonyult. A másik, nyolc közé jutott magyar klub, a DVSC szintén egy neves csapattal mérte össze erejét tegnap idegenben, és a norvég Viborg átgázolt a hajdúságiakon: 42-25-re nyert.

Női BL: biztos csoportelső a Győr, elődöntős az Oltchim is

A Győri ETO KC női kézilabdacsapata tegnap este 25-25-ös döntetlennel zárt a spanyol Itxako Navarra ellen a Bajnokok Ligája középdöntőjének 5. fordulójában, és ezzel bebiztosította csoportelsőségét. A múlt héten 2011 legjobb játékosának választott, tavaly még a Larvikkal BL-t, a norvég válogatottal pedig világbajnokságot nyert Heidi Löke – akinek pénteken „koronázási” ünnepséget szerveztek a győri lányok – ezúttal egy gólt szerzett a magyar csapat tagjaként. A másik középdöntős kvartettben a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim szintén tegnap este 30-26-ra legyőzte a vendég Krim Ljubljanát, és ezzel bebiztosította az elődöntőbe jutást.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés