Katari futballtúra Bölöni Lászlóval

– Mennyire profik az arab bajnokságok és főként a katari pontvadászat az európai vetélkedőkhöz viszonyítva?
– Az égvilágon semmi különbség nincs az itteni és az ottani futball között. Most nem arra gondolok, amit a pályán láthatunk, hisz a labdarúgás már rég nem csak arról szól. Az arab fociban – különösképpen az emirátusokban, Szaúd-Arábiában és Katarban – hatalmas pénzek forognak, hisz az ottani sejkek kiváló propagandaeszközt látnak benne. Dicsérném a szervezettséget és pontosságot is, amilyenben sem Görögországban, sem Portugáliában, sem Belgiumban nem volt részem. Az arab világban például soha nem késnek a fizetésekkel és meccsprémiumokkal. Belgiumban a klubok legalább hetven százaléka késéssel fizet. Görögországban hat havi fizetésemmel lógtak, Portugáliában akár egy évet is késtek. Arról ne is beszéljünk, hogy hány nulla van a mögött, amennyit az arabok fizetnek az európaiakhoz képest. Mert nem mindegy, hogy a havi ötezer euródat nem kapod meg időben vagy az ötvenezredet.
– A sok nullán kívül mi vonzza az arab világ felé az európai edzőt és játékost?
– Nem akarom véka alá rejteni: az ember az anyagi juttatás miatt szerződik az arab világba. Ám azt is tudni kell, hogy a bajnokságon és kupán kívül ott is van egy, a Bajnokok Ligájához meg az Európa Ligához hasonlóan komoly és erős vetélkedősorozat. Ha a Katarban dolgozó edzők névjegye alapján osztályoznák a focit, a katari labdarúgás simán ott lenne a világ legjobb 16 országa között.
– Mennyire segítheti az európai és dél-amerikai edzők és futballsztárok jelenléte a katari bajnokságban a kis arab ország labdarúgásának felemelkedését? Például abban, hogy egyszer valóban bekerüljön a legjobb 16 közé?
– A futballban minden lehetséges: egyszer megvillansz és ott vagy a legjobbak között. Hosszú távon azonban nehezen hinném, hogy Katar folyamatosan képes ott lenni a legjobbak között. Egyébként a külföldi játékosok apropóján jegyezném meg, hogy a katari foci egyik alapvető gondja a helyi futballisták hiánya. Magát a válogatottat is nehéz összerakni, ezért különböző manőverezések folynak; a más afrikai államokból hozott fiatal tehetségek katari útlevelet kapnak és ezáltal játékjogot.
– Telt házzal játsszák a mérkőzéseket?
– A katari labdarúgás óriási hátránya az, hogy toborozni kell a nézőket. A legjobb esetben tízezren gyűlnek be egy-egy fontos futballmérkőzésre, mint amilyen például az Emír Kupa döntője. Kis ország is, nem is rendelkezik komoly futballkultúrával. Különösképpen az Indiából vagy Pakisztánból érkezett vendégmunkások nem, akik basseball-on meg kriketten nőttek fel. Ennek ellenére, mint említettem, Katarban is a focit tekintik az egyik leghatásosabb imázsnövelő eszköznek, és ezt a sejkek nagyon jól ki is használják.
– Milyenek a stadionok?
– Olyanok, amilyeneket Európában el sem tudtam képzelni. Azon túl, hogy szépek, nagyok, korszerűek, klímaberendezéssel rendelkeznek. Igen, a szabad ég alatt is légkondicionált pályán játszunk, ami ugyan nem azt jelenti, hogy a kinti negyvenegynéhány fokból mindössze 22 lesz, de lényegesen kellemesebb és hűvösebb környezetet teremt. És ezek a létesítmények még nem azok, amelyeket a 2022-es világbajnokságra építenek.
– Miután ennyi szépet és jót mondott a katari bajnokságról, mégis megkérdezném: kívánkozik haza, valamelyik európai pontvadászatba?
– Hiába kívánkozom, az ember csak azt teszi, amit tehet. Én is szeretnék a Barcelona vagy a Real Madrid edzője lenni, de ez nem rajtam múlik. Egy évig a szerződésem mindenképpen az Al Horhoz köt, hogy mi lesz utána, nem tudhatom. Tény, hogy egész edzőnemzedékek tűntek el azokból, amelyek velem együtt vagy utánam kezdték. Ez egy olyan pálya, ahol sokan csak öt-hat-hét, jobb esetben nyolc-tíz évig érvényesülnek, aztán kikopnak és jönnek mások. Nem könnyű felvenni a harcot.
– Egy jó-közepes csapatnak, mint amilyenné tette az Al Hort, mi a célkitűzése a következő idényben? Akár a dobogót is megcélozhatja?
– Azt felejtsük el, mint ahogy a negyedik helyet is. Az első négy helynek megvan a gazdája, ott másnak semmi keresnivalója nincs.
– Úgy van ez a négy csapat, mint játékos korában nálunk a \'70-es és \'80-as évek Steauája, Dinamója, Craiovája és Sportul Studenţescje?
– Körülbelül. Ez az első négy csapat nem csak a legjobb, de a legtámogatottabb is – egészen magas szintről. Nem véletlen, hogy a sztárok nem az Al Horhoz jönnek, hanem a négyek – szinte bandáját mondtam – valamelyikéhez. Nem véletlen, hogy míg a kiírási szabály szerint csak négy profi lehet egy csapatban, vannak olyan keretek, ahol, bizonyos „húzásoknak\" köszönhetően, több mint tíz játékos is az. Mint ahogy az sem, hogy, ha valamelyiknek megtetszik egy nálam futballozó játékos, azt vihetik, anélkül, hogy megkérdeznék, hogy adjuk vagy nem. Én még szerencsés helyzetben vagyok, mert a klub tulajdonosa bizonyos kérdésekben konzultál velem, de nem én határozom meg, hogy kit szerződtessen a következő idényre.
– Értsem úgy, hogy ezek a klubvezető sejkek afféle Gigi Becalik arab kiadásban?
– Én nem ismerem Gigi Becalit; milliószor láttam a tévében, ami sajnálatos a nézők számára, de én csak egyszer beszélgettem vele, akkor is mindössze három mondatot.