
Még bő egy hét van hátra a romániai labdarúgó-élvonal egy hónapig tartó átigazolási időszakának kezdetéig, de már most jelentős változásokra van kilátás a mezőnyben.
2015. január 19., 16:242015. január 19., 16:24
Amint arról már beszámoltunk, neves távozókkal és érkezőkkel számol a címvédő és egyben éllovas Steaua, de a második helyen telelő Kolozsvári CFR-nek is át kell alakítania kezdő tizenegyét a visszavágókra.
Miközben a hónapok óta elmaradó fizetésükre váró légiósok közül többen is távozni akarnak a vasutascsapattól, és nem jöttek vissza az országba, Ciprian Deac a Jeruzsálemi Beitarhoz igazolt, Mirko Ivanoszki pedig a magyar éllovas Székesfehérvári Videotonban folytatja.
Mostanra már hivatalossá vált Ionuț Rada távozása is. A 32 éves hátvédet az olasz másodosztály 15. helyén álló Bari vitte el. Rada bevallása szerint nagyon megszerette a CFR-t, és Kolozsváron képzelte el pályafutása befejezését, de az olaszok ragaszkodtak hozzá, számára pedig megtiszteltetés egy ilyen nagy múltú klubban folytatnia a labdarúgást.
Jelen körülmények között Eugen Trică edző számára nem maradt más hátra, minthogy új focistákat teszteljen, ám a harmadosztályos Kolozsvári Sănătatea elleni, 1-1-es döntetlenre végződött barátságos mérkőzést követően már nyolc jelöltet elküldött. A héten a Craiovai Universitatea neveltjét, a 25 éves, korábbi dinamós Dragoș Firțulescut teszteli.
Miközben a Steaua már elvesztette két alapemberét, az al-Ittihadhoz távozó Lukasz Szukalát és Lucian Sânmărteant, közel áll ahhoz, hogy a válogatott Claudiu Keserűről is lemondjon. Nagyváradi csatárának ügynöke, Jeremy Bouhy ugyanis megerősítette, hogy több ajánlatot is kapott külföldről, ezek között pedig van olyan is, amely évi hat számjegyű összeget fizetne euróban a fővárosiak 28 éves gólkirályának.
A román bajnok eddig Rareș Enceanut és Gabriel Tamașt igazolta le, és hétfőre már körvonalazódni látszott az angol másodosztályos Charltonban játszó George Țucudeanu hazatérése is. A Digi Sport beszámolója szerint a 23 éves csatár már elfogadta a piros-kékek ajánlatát, és megkezdték a tárgyalást fél évre szóló kölcsönvételéről.
A tévécsatorna hétfőn arról is értesült, hogy a Selymes Tibor edzette Galac leigazolta a kongói származású belga csatárt, a 29 éves Jeanvion Yulu-Matondót, valamint a 26 éves francia hátvédet, Mahamadou Sissokót.
Mostanáig amúgy a Dinamo volt a legaktívabb az átigazolási piacon, ám az érkezők mellett legalább ugyanannyi távozót is számlál. Utóbbi kategóriában egyértelműen a Rapid vezet, hiszen a sereghajtó vasutasok több mint egy tucat játékosról mondtak le.
Cristian Pustai vezetőedző csupán 13 futballistával utazott el edzőtáborba, de miután aláírt velük a 24 éves cseh hátvéd, Pavel Cmovs és a 28 éves portugál védekező középpályás, Joao Combra, immár annak honfitársa, a 24 éves középhátvéd, Hugo Lopes is csatlakozott az együtteshez, illetve korábbi futballistájuk, Cristian Săpunaru is részt vesz a görögországi felkészülésben.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!