Hirdetés

Izgalmak és csalódások

Kosárlabda – Reménykednek Kolozsváron és Nagyszebenben. A férfi kosárlabda-bajnokság 2006– 2007-es idényének alapszakasza az utóbbi évek legizgalmasabb zárófordulóját hozta, ám ennek nem mindegyik erdélyi csapat örülhetett. A tavaly nyáron látványos fejlődésen átesett Marosvásárhelyi BC Mureº – bár volt, amikor a 4. helyen állt – végül lemaradt a rájátszásról, míg a döntős helyre pályázó Kolozsvári U Mobitelco csupán az ötödik helyen végzett.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. március 29., 00:002007. március 29., 00:00

A Nagyváradi CSM Leonardo márkorábban letett a legjobb nyolc közé jutásról,míg a szezon elején nagy reményekkel indulóNagyszebeni CSU Atlassib alig szerezte meg a nyolcadik helyet atáblázaton.
Szalkay József, amarosvásárhelyi klub elnöke a tapasztalatlansággalmagyarázta a visszaesést. „Kisgyermekként otttaláltuk magunkat a nagyok között. Idényelején az első tíz hely egyikét pályáztukmeg, ám a jó játékunk útközbennagyobb elvárásokat szült. A lehetőségekmegvoltak, de néhány furcsa eredmény és agyenge pszichés felkészültség miattlemaradtunk a rájátszásról” – mondtalapunknak a sportvezető. Szerinte pozitívum, hogy a BC Mureºújra megszerettette a város lakóival akosárlabdát.
Kolozsváron a az U szurkolóifordított utat jártak be. „Az utóbbi időbenéppen a keménymag helye áll üresen hazaimérkőzéseinken, pedig a nehéz időkben lenne alegnagyobb szükségünk a buzdításra. Arájátszásban a Temesvári Elba azesélyesebb, nemcsak azért, mert előttünk végezteka táblázaton, hanem mert több rangadót ismegnyertek” – jelentette ki Mircea Cristescu, a kolozsváriakügyvezető elnöke. A sportvezető elsősorban a pénteki,Ploieºti-i CSU Asesoft elleni Román Kupa – elődöntőttartotta fontosnak, ahol az U bebizonyíthatja, fel tudja vennia versenyt a címvédővel.
A Nagyszebeni CSU Atlassib éppena Ploieºti otthonában kapott ki az utolsó fordulóban,és ismét az eddig veretlen címvédőveljátszik a rájátszásban. „Az Asesoftellen az idény meglepetését kell elérnünk.Nagyot kell fejlődnünk, ám a csapatban rengeteg, eddigki nem aknázott lehetőség van” – nyilatkoztaBogdan Spânu vezetőedző.
Nagyváradon csupán szépbúcsút vártak a biztos tizedik CSM Leonardoszurkolói, ám nem jött össze: a KolozsváriU győzött a Partiumban. „Lehet, hogy csalódástokoztunk, de egy nagyon erős bajnokság volt, amelybenkiegyenlítődtek az erőviszonyok. Az őszi idénybenmutatott gyengébb formánk végzetesnek bizonyult”– értékelt Kósa Zoltán, a hazaiaktrénere.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés