
Ismerősökkel került egy kiegyensúlyozottan erős csoportba a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében: Kádár Kálmán tanítványai azzal az olasz Veronával játszanak majd ismét, amellyel 11-11 arányú döntetlent értek el a máltai első szakaszban, míg a montenegrói Jadran Herceg Novit a nyári felkészülés alkalmával tartott közös felkészülés során elemezhette ki a váradi szakember.
2015. szeptember 08., 18:592015. szeptember 08., 18:59
A „fekete ló” a csoportban az a spanyol Sabadell, amelyik most csatlakozott a mezőnyhöz, és a váradiak legutóbb a 2006–2007-es sorozatban játszottak ellene. Bár a második selejtezőkör házigazdaszerepére a váradiak is pályáztak, a G csoport szeptember 18–20-ai meccseit végül az olaszországi Busto Arsizivóban játsszák.
A magyarországi csapatok közül az első körből továbbjutott Budapesti OSC a D előjelű kvartettben, Athénban folytatja majd szereplését a görög Vouliagmeni, az olasz Brescia és a francia Montpellier ellen. Utóbbi együttes úgy jutott tovább az első kör A csoportjának harmadik helyéről – a Spartak és a Jadran mögött –, hogy a hétvégén kiejtette a hétszeres BL-győztes Zágrábi Mladostot.
A sorozatba most bekapcsolódó Szolnok az E kvartettbe került a tornának otthont adó német Hannover, a szerb Radnicski és a montenegrói Budva társaságában. A F csoportban a horvát Primorje Rijeka, a német Duisburg, az orosz Szpartak Volgográd és a francia Marseille kapott helyet.
A négyesekből az első két helyezett lép tovább az oda-visszavágós rendszerű, egyenes kieséses utolsó selejtezőszakaszba, míg a harmadik és negyedik helyezettek a LEN-kupáért harcolhatnak.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!