Hirdetés

Ilie Năstase oldalán „adogat” Ion Țiriac az ITF és a WTA ellen

Ion Țiriac

Ion Țiriac

Ion Țiriac nyilvános meghallgatást kért Románia Fed-kupa-kapitányának, Ilie Năstasénak David Haggertytől, a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) elnökétől; a hivatásos női versenyeket felügyelő egyesületet (WTA) vezető Steve Simonnal pedig közölte: felfüggeszti a Madrid Open serlegének biztosítását az idei átadót követő „agresszív" bírálatok miatt.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. június 20., 17:062017. június 20., 17:06

Az egykori Grand Slam-győztes teniszező hangsúlyozta, hogy az arany- és a gyémántkupa, valamint az ezüstreplika a spanyolországi torna általa felajánlott szimbolikus jutalma a győztesnek, mint ahogyan az azt átadó személy is az ő meghívottja.

Idézet
A WTA nem cenzúrázhatja azt a szabadságomat, hogy a serlegek átadására felkérjek valakit”

– fogalmazott a Simonnak írt levelében, mivel idén bírálatok érték, amiért az ITF által ideiglenesen felfüggesztett Năstase adta át a győztes Simona Halepnek járó elismerést.

Hirdetés

Megjegyezte, hogy az évek során a spanyol királynő és a herceg is a meghívottja volt, most viszont a WTA megbüntette a torna tulajdonosát, amiért megengedte, hogy Románia Fed-kupa-csapatkapitánya pályára lépjen a díjátadón. „A WTA viselkedését ismételten agresszívnek tartom, szerintem túllépett a hatáskörén" – hangsúlyozta Țiriac, emlékeztetve arra, hogy Năstase ideiglenes eltiltása csak az ITF-rendezvényekre vonatkozik, nem pedig az ATP-, WTA- vagy Grand Slam-tornákra.

A David Haggertynek címzett levelében úgy vélekedett, hogy egykori párostársa ügyében kizárólag nyilvános meghallgatás útján lehet és kell korrekt ítéletet hozni. Ezen ő is szeretne részt venni, hogy megértse a hírhedt áprilisi Románia–Nagy-Britannia Fed-kupa-meccs bírójának viselkedését, és az ITF-megfigyelő kiválasztásának okait.

Idézet
„Egyértelmű, hogy Románia Fed-kupa-kapitánya a szabályok keretein belül járt el.

Az viszont érthetetlen, hogy a játékvezető miért utasította el a panaszát. Ez helytelen nyelvhasználatra sarkalta Năstasét, amely miatt kiállították a pálya széléről. Ezután zúdult rá a pokol, amely a csapat morálját és a szövetség hírnevét is érintette" – vélekedett Románia teniszszövetségének tiszteletbeli elnökeként Țiriac, aki a sportágban eltöltött hatvanéves múltját felemlegetve, a releváns tények tisztázására kérte az ITF-et.

A 70 éves Năstasét, mint ismeretes, azért vizsgálja a világszövetség, mert az említett mamaiai tornán megsértette a vendégek kapitányát, játékosát, az egyik játékvezetőt, egy angol újságírót, továbbá szexistának és rasszistának minősített megjegyzést tett az amerikai Serena Williams terhességére vonatkozóan.

korábban írtuk

Ilie Năstase együttműködik az ellene zajló vizsgálat során
Ilie Năstase együttműködik az ellene zajló vizsgálat során

Tiszteletben tartja az ellene zajló fegyelmi eljárást és együttműködik a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) illetékes testületével Ilie Năstase, akit Románia Fed-kupa-csapatának kapitányaként marasztaltak el.

Utólag hivatalos Facebook-oldalán kért elnézést az érintettekről, ugyanakkor a viselkedésével kiváltott reakciókat eltúlzottnak tartotta. „Nastyt" nem fogadták a Roland Garros hivatalos páholyába, mint ahogyan a soron következő wimbledoni Grand Slam-tornára sem kapott VIP-meghívót.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés