
Tiszteletben tartja az ellene zajló fegyelmi eljárást és együttműködik a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) illetékes testületével Ilie Năstase, akit Románia Fed-kupa-csapatának kapitányaként marasztaltak el, amiért megsértette a mamaiai meccsen vendég briteket, valamint illetlen megjegyzést tett az amerikai Serena Williams terhessége kapcsán.
2017. május 18., 16:012017. május 18., 16:01
A Facebook-oldalán csütörtökön megjelent közleménye alapján személyes meghallgatást kért a vizsgálóbizottságtól, és kitart azon meggyőződése mellett, hogy ügyében ugyanúgy járnak majd el, mint más, hasonló esetekben. „A testület a teljes összefüggésében elemzi majd a reakcióimat, figyelembe véve a releváns információkat, valamint azt, hogy nem állt szándékomban senkinek sem a jólétét veszélyeztetni" – fogalmaz az egykori teniszező.

Románia Fed-kupa-csapata legyőzte hétvégén Nagy-Britannia női teniszválogatottját a második világcsoportban való bennmaradásáért rendezett, Ilie Năstase viselkedése miatt botrányosra sikeredett mamaiai tornán.
Rámutatott, hogy kérésére az ITF május 12-en egyértelműsítette, hogy
– még akkor is, ha a wimbledoni teniszbajnokságra és a Rolland Garrosra nem kapott akkreditációt a páholyba. Szabályosan vett így részt a Ion Țiriac tulajdonában lévő és Simona Halep által megnyert madridi WTA-tornán is, amit sokan rossz szemmel néztek.

A világelső Serena Williams sem hagyta szó nélkül Ilie Năstase sértegetéseit: az amerikai teniszcsillag az AFP hírügynökség szerint mélységesen elítélte a román sportlegenda múlt heti, „rasszista” és „szexista” kijelentéseit.
Năstase megjegyezte, hogy viselkedéséért elnézést kért, ugyanakkor ha „időnként hibás döntéseket is hoz”, továbbra is a szeretett sportjáért, a teniszért harcol. A 70 éves szakember a vizsgálatok lezárultáig már nem akar az ügyben többet nyilatkozni, mint ahogyan reményei szerint a sajtó is kivárja az ítélethirdetést.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!