Hirdetés

Hosszú szünet után „hivatalosan” is visszatérnek a Székelyföldre a piros-fehér-zöldek

Szűk négy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy – az 1972-es C csoportos világbajnokság után – ismét Csíkszeredában lássák vendégül hivatalos mérkőzésen a magyar jégkorong-válogatottat. Kevin Primeau szövetségi kapitány együttese mától egy négycsapatos nemzetközi tornán szerepel Erdély és Románia hokifellegvárában, ahol a piros-fehér-zöldek, illetve a túlnyomórészt szintén magyar játékosok által alkotott házigazda román válogatott mellett még Ukrajna és Lengyelország nemzeti csapata lép jégre a Vákár Lajos-műjégpályán megrendezendő Euro Ice Hockey Challenge tornán.

Páva Adorján

2011. december 14., 06:272011. december 14., 06:27

Pozsgai Tamás, a Dab.Docler magyarországi védője az Icehockey.hu honlapnak elmondta, néha már úgy érzi, a Székelyföld a második otthonuk. „A várost ismerjük, mint a tenyerünket, a Vákár Lajos-műjégpályát is belaktuk már, ilyen szempontból tehát túl sok meglepetés nem érhet bennünket. Persze más lesz magyar válogatottként Csíkszeredában pályára lépni, mint egy klubcsapat színeiben – fogalmazott Pozsgai. – Fiatal, lendületes brigád a miénk. Ha mindenki hozza, amit tud, fegyelmezettek leszünk a mezőnyben, és mindez jó kapusteljesítménnyel párosul, akkor még a tornagyőzelem sem elképzelhetetlen.”

A magyar válogatott – amely az elmúlt években a Székelyföld–Magyarország gálameccsek alkalmával többször is szerepelt Erdélyben – nem a legerősebb felállásában érkezik Csíkszeredába, a kanadai Kevin Primeau szerint a fiatalok számára a játékrendszerek gyakorlásán lesz a hangsúly. „Aki ránéz a keretre, láthatja, hogy most elsősorban nem azok kapnak lehetőséget, akiknek biztos helyük lenne az áprilisi divízió I-es világbajnokságon. Azokat teszteljük, akiknek van esélyük odakerülni a legjobbakhoz.

Ezekkel a játékosokkal most a mi játékrendszerünket ismertetjük meg, hogy szükség esetén, vagy ha remek teljesítményt nyújtanak, beilleszthessük őket az alapcsapatba” – mondta a tegnapi elutazás előtt a magyar válogatott kapitánya, aki a novemberi, miskolci tornán debütált a magyar válogatott élén, de még nincs győztes meccse: Ausztria 4-1-re, Olaszország  3-2-re, Japán pedig 5-3-ra verte a házigazdákat.

Románia ugyanakkor legerősebb felállásában lép jégre a csíkszeredai tornán. Tom Skinner együttese – amely áprilisban a divízió I B csoportjában lesz érdekelt – múlt hónapban a lengyelországi Sanokban megrendezett EIHC tornán szerepelt, ahol 9-0-ra kikapott a házigazdáktól, és 4-2-re a hollandoktól is. A kanadai szakember csapatában 15 HSC-játékos és 8 brassói hokis kapott helyet, a Steauából 2 jégkorongozó található a bő keretben.

A lengyelek szintén első számú csapatukkal szerepelnek Csíkszeredában, míg az ukránok sok fiatalnak és tartaléknak adnak bizonyítási lehetőséget. A torna – amelynek kezdési időpontját két nappal előre hozták a magyarok kérésére – ma este a magyar–lengyel összecsapással rajtol, és szombaton a román–ukrán párharccal ér véget. A magyar–román meccset pénteken rendezik, a tornát a tervek szerint a Digi Sport televízió közvetíti.

A csíkszeredai EIHC torna menetrendje, ma: Magyarország–Lengyelország (18.30 órától). Csütörtökön: Magyarország–Ukrajna (15.00), Lengyelország–Románia, 18.30). Pénteken: Ukrajna–Lengyelország (15.00), Magyarország–Románia (18.30). Szombaton: Románia–Ukrajna (16.30).
Játékoskeretek, Románia, kapusok: Adrian Catrinoi (Steaua), Fülöp Rajmond (Brassói Corona Fenestela). Védők: Góga Attila, Kósa Endre, Flinta Botond, Molnár Szabolcs, Nagy István, Papp Szabolcs (HSC Csíkszereda), Nagy Csaba (Brassó), Jevgenyij Piszarenko (Steaua). Csatárok: Becze Tihamér, Bíró Ottó, Mihály Ede, Moldován Ervin, Molnár Zsolt, Petres Tivadar, Péter Levente, Szőcs Szabolcs, Virág Csanád (HSC Csíkszereda), Antal Zsombor, Basilidesz Tibor, Bálint Zsolt, Imecs Attila, Péter Róbert, Zsók Levente (Brassó). Magyarország, kapusok: Bálizs Bence (SAPA Fehérvár AV 19), Budai Krisztián (Miskolci Jegesmedvék). Védők: Hegyi Ádám, Hüffner Adrián, Kiss Dániel, Pozsgai Tamás (Dab.Docler), Hetényi Péter, Láda Balázs, Orbán Attila (Fehérvár), Szirányi Bence (Briancon Diables). Csatárok: Azari Zsolt, Galanisz Nikandrosz, Gröschl Tamás, Kiss Ákos, Somogyi Balázs, Vaszjunyin Artyom (Dab.Docler), Benk András, Hajós Roland, Kiss Dávid, Magosi Bálint, Nagy Gergő, Tóth Adrián (Fehérvár).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés