Hirdetés

Hosszú Katinka világcsúcsot úszott, Cseh bronzot szerzett Kazanyban

Hosszú Katinka címét megvédve, világcsúccsal nyert aranyérmet 200 méter vegyesen a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek hétfői napján. Ugyancsak hétfőn Cseh László bronzérmet nyert 50 méter pillangón Kazanyban.

Krónika

2015. augusztus 03., 19:492015. augusztus 03., 19:49

A magyar versenyző aki a vasárnapi előfutamát (2:07.30 p), majd elődöntőjét (2:06.84) is Európa-csúccsal nyerte 2:06.12 perces idővel győzött, ezzel megdöntötte az amerikai Ariana Kukors 2009-ben Rómában felállított, 2:06.15 perces rekordját. Hosszú jól kezdett, bár pillangón brit riválisa tartani tudta vele a lépést, háton azonban növelte előnyét, és ekkor már három tizeddel a világcsúcsidőn belül úszott. Mellen még tudott erősíteni, így gyorson már csak az órával versenyzett.

Hihetetlen, hogy három századdal sikerült megjavítanom a világcsúcsot, eddig senki a közelébe sem tudott kerülni” nyilatkozta boldogan a döntő után az M4-nek. A végén nagyon kellett küzdenem, de megúsztam, hihetetlenül boldog vagyok” fogalmazott Hosszú Katinka, aki ezzel önmaga negyedik, a magyar úszósport 24. világbajnoki aranyérmét szerezte.

Ugyancsak hétfőn Cseh László bronzérmet nyert 50 méter pillangón Kazanyban. A 29 éves olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok sportoló a vasárnapi előfutamban (23.32 mp), majd az elődöntőben (23.06) is országos csúcsot úszott, a hétfői fináléban 23.15 másodperces idővel ért célba. Ez így bemelegítésnek egy jó kezdés volt, remélem, a többi számomban ennél már csak jobb leszek. Többször úsztam már ötven métert, de igazából még most sem tudom, mi kell igazán ahhoz, hogy jó legyen” nyilatkozta a futamot követően Cseh, aki hozzátette, bízott benne, hogy 23 másodpercen belülre tud kerülni, s akár a győztes Florent Manaudou-t is meg tudja verni. Cseh hozzátette, még mindig úgy érzi, ez egy meglepetés-érem, és csak egy kirándulásnak” tekinti az ötven métert. Megjegyezte, ez az eredmény jó jel számára a 100 méter pillangó előtt, ugyanis ha az első ötvenen ehhez közeli időt tud produkálni, akkor nem fog hátrányba kerülni a riválisaival szemben. Kiemelte, ugyan volt benne némi drukk a 50-es döntő előtt, de továbbra sem ezt tartja a fő számának.

Cseh László pályafutása tizedik világbajnoki érmét szerezte, s övé lett az első magyar medencés úszóérem Kazanyban. 2003 óta minden vb-n állt a dobogó valamelyik fokán, ugyanakkor ötven méteres számban most először nyert világbajnoki medált.

Eredmények: női 200 m vegyes,

világbajnok: HOSSZÚ KATINKA 2:06.12 perc - világcsúcs
2. Vatanabe Kanako (Japán) 2:08.45
3. Siobhan Marie O,Connor (Nagy-Britannia) 2:08.77

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés