
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó szakított edzőjével, Petrov Árpáddal.
2019. november 28., 10:162019. november 28., 10:16
„Az idei világbajnokságon megingott a bizalmam az edzőmben, mert úgy éreztem, hogy nem akarja annyira a győzelmet, mint én” – indokolta döntését szerdai közleményében Hosszú Katinka, aki a dél-koreai Kvangdzsuban 200 és 400 méter vegyesen győzött.
„Az elmúlt hónapokban próbáltam túllépni ezen az érzésen, de az alapprobléma továbbra is fennállt. Árpiról az együtt töltött idő alatt számomra kiderült, hogy nem tud felnőni a feladathoz. Több figyelmet vártam tőle szakmailag és emberileg is, ezért nincs visszaút.
– írta Hosszú Katinka. Az úszó – aki már a jövő heti, glasgow-i rövidpályás Európa-bajnokságra is Petrov Árpád nélkül utazik – kijelentette, egyedül készül fel a tokiói ötkarikás játékokra, munkáját az edzéseken az Iron Swim stábja segíti majd.
Az eltökéltségemmel sincs gond, minden nap nyolc-tíz órán át tréningezek, ha kell, akkor szinte az ájulásig hajtom magam. Eldöntöttem, hogy egyedül csinálom meg Tokiót, minden energiámat az olimpiai felkészülésre fordítom. Az edzőkérdést ezzel lezártnak tekintem, az ügyben további nyilatkozatokat nem teszek” – fűzte hozzá Hosszú Katinka.

Hosszú Katinka már harmincévesen élő legenda. Így hát nem csoda, hogy első kolozsvári látogatását is telt ház övezte szombaton az Universitas úszóközpontban, ahol a háromszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok magyar úszónő volt a sztármeghívottja az Univer 24 – Az úszás ünnepe 2019 elnevezésű rendezvénynek.
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a Kossuth Rádiónak elmondta, bízni kell Hosszú döntésében, hiszen egy nagyon rutinos és sokat látott versenyzőről van szó, aki tökéletesen ismeri magát. „Azt gondolom a folyamatokat látva, hogy ez nem egy ad hoc, cunamiszerű döntés volt, hanem kellett, hogy legyen valamilyen előzménye, ez majd egyszer talán kiderül. Ez egy bátor és nagyon nehéz döntés volt. Kvangdzsut követően Katinka leadta a szakmai tervét Tokióig, kért a meglévő erős csapata mellé további két szakembert, ezt a magyar szövetség megadta. Egy szárazföldi edzővel és egy belga szakemberrel szerződést kötöttünk” – mondta.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!