
Fogja a fejét a skandináv mester, hogy hamar elillant a bukaresti klub iránta való bizalma
Fotó: Fanatik.ro
Három hónap után menesztették szerdán a többek között a budapesti FTC-vel azonos csoportban szereplő Bukaresti CSM női kézilabdacsapatának vezetőedzőjét, a svéd Magnus Johanssont.
2018. október 17., 22:512018. október 17., 22:51
2018. október 17., 23:052018. október 17., 23:05
Az edzőváltás hírét a klub honlapján közölték. A rövid közlemény szerint az elmúlt időszak gyenge eredményeit elemezve a klub és a svéd szakember arra a következtetésre jutottak, hogy befejezik az együttműködést.
A klub vezetősége engedélyt kapott az igazgatótanácstól, hogy új edzővel tárgyaljanak, akinek a nevét bejelentik, mihelyt megállapodásra jutnak vele – idézte a közleményt az MTI. Johansson júliusban írt alá két évre szóló szerződést a bukaresti csapattal, amely kiemelt támogatást kap a főpolgármesteri hivataltól, és évek óta uralja a román bajnokságot, illetve három éve rendszeres résztvevője a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének.
A klub idén meglepően gyengén kezdte az évet, elvesztette a román Szuperkupát a SCM Râmnicu Vâlcea ellenében, és a legutóbbi két meccsén is kikapott. Először ismét a Vâlceával szemben maradt alul a román bajnokságban hazai pályán, majd vasárnap a BL-ben vereséget szenvedett a német BBM Bietigheim otthonában. Egyébként a svéd tréner menesztése már a napokban körvonalazódott, amikor Gabriela Szabo klubigazgató a hétvégén elégedetlenségének adott hangot a csapat teljesítménye kapcsán.
„Úgy tűnik, nem megfelelő a hozzáállásunk, nincs bátorságunk, nincs akaratunk. Nagy értékek vannak a csapatunkban, de őszintén, ez így nem elég. Egykori élsportolóként úgy gondolom, hogy a következő lépés egy olyan edzői csapat megszerzése, amely megfelel a klub értékeinek és küldetésének” – írta Facebook-oldalán az egykori atléta.
A bukaresti csapat a Bajnokok Ligája D csoportjában szerepel, ahol október 5-én a Ferencváros 36-31-es legyőzésével kezdett.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!