
Fotó: Facebook/F1
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Stájer Nagydíjat a spielbergi Red Bull Ringen.
2020. július 12., 18:342020. július 12., 18:34
2020. július 12., 18:382020. július 12., 18:38
A 35 éves pilótának ez volt az idei első és pályafutása 85. futamgyőzelme. Hamilton mögött csapattársa, az egy héttel ezelőtti Osztrák Nagydíjon győztes finn Valtteri Bottas végzett a második, míg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a harmadik helyen az ausztriai versenyen.
A rajtnál Hamilton magabiztosan tartotta meg a vezető pozíciót, mögötte Verstappen és Carlos Sainz (McLaren) küzdött a második helyért, miközben
Csapattársa, Charlec Leclerc folytatni tudta a futamot, de csak az utolsó, 19. helyen, aztán egy körrel később ő is kiállni kényszerült. A 10. körben Hamilton, Verstappen, Bottas volt az első három sorrendje, a kerékcserék sorát pedig Verstappen kezdte meg a 25. kör végén. Két körrel később Hamilton, majd a 35. körben Bottas is a boxban járt. A hajráig az első három helyen nem változott a sorrend, de öt körrel a vége előtt Bottas nagy küzdelemben megelőzte Verstappent, és feljött a második helyre. Hamilton sikerét semmi sem veszélyeztette, Bottas viszont a második helyével megőrizte vezető pozícióját a világbajnoki pontversenyben.
A Forma–1 2020-as idénye egy hét múlva a Hungaroringen, a 35. Magyar Nagydíjjal folytatódik.
Végeredmény, Stájer Nagydíj, Spielberg (71 kör, 306,452 km, a pontszerzők):
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:22.50.683 óra
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 13.719 másodperc hátrány
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 33.698 mp h.
4. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 44.400 mp h.
5. Lando Norris (brit, McLaren) 1:01.470 perc h.
6. Sergio Perez (mexikói, Racing Point) 1:02.387 p h.
7. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:02.453 p h.
8. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:02.591 p h.
9. Carlos Sainz (spanyol, McLaren) 1 kör h.
10. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 1 kör h.
Pole pozíció: Hamilton
Leggyorsabb kör: Sainz, 1:05.619 perc, 68. kör
A vb-pontversenyek élcsoportja 2 futam után
Pilóták: 1. Bottas 43 pont, 2. Hamilton 37, 3. Norris 26, 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 18, 5. Perez 16.
Csapatok: 1. Mercedes 80 pont, 2. McLaren 38, 3. Red Bull 27, 4. Racing Point 22, 5. Ferrari 19.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!