
Fotó: Facebook/Mercedes-AMG Petronas Formula One Team
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Portugál Nagydíjat, ezzel növelte az előnyét az összetettben, és minden idők legeredményesebb F1-es pilótájává vált.
2020. október 25., 18:522020. október 25., 18:52
2020. október 25., 19:542020. október 25., 19:54
A 35 éves versenyzőnek
Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett a második, míg Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája a harmadik. A brit címvédő előnye öt futammal a zárás előtt 77 pontra nőtt az összetettben Botasszal szemben.
A rajtot Hamilton jól kapta el, meg is tartotta az első helyet, közben Verstappen és Bottas csatázott nagyot a második pozícióért, az eső pedig a pálya egy részén szemerkélni kezdett. Ez megkavarta egy kicsit a mezőnyt, Carlos Sainz (McLaren) az élre keveredett, Hamilton visszacsúszott harmadiknak, Bottas második volt. Az ötödik és a hatodik körben Bottas és Hamilton is megelőzte Sainzt, aztán Verstappen is lehagyta a spanyolt.
A kerékcserék sorát a Red Bull holland versenyzője kezdte meg az élmenők közül, ő a 24. körben járt a boxban, Hamilton pedig a vezető pozícióból csak a 41. körben kapott friss abroncsokat. Bottas egy körrel később követte csapattársát, és Hamilton mögött tért vissza a pályára.
Tíz körrel a leintés előtt Hamilton több mint 15 másodperccel vezetett Bottas előtt, a sikerét pedig semmi nem veszélyeztette, ráadásul a plusz egy vb-pontot érő leggyorsabb kört is megfutotta a hajrában. A monacói Charles Leclerc negyedik lett, ami kiváló teljesítmény a változatlanul gyengélkedő Ferrarival, a francia Pierre Gasly pedig – szintén nagyszerű versenyzéssel – ötödikként vitte célba az Alpha Taurit.
A vb egy hét múlva Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjával folytatódik.
A vb-pontversenyek élcsoportja 12 futam után (még 5 van hátra)
Versenyzők:
1. Hamilton 256 pont
2. Bottas 179
3. Verstappen 162
4. Ricciardo 80
5. Leclerc 75
Csapatok:
1. Mercedes 435 pont
2. Red Bull 226
3. Racing Point 126
4. McLaren 124
5. Renault 120
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!