Hirdetés

Hadrendbe áll a Liga 1 mezőnye

A Viitorul az Olympique Marseille-től kikapott, de bajnoki címét megvédte Lausanne-ban •  Fotó: Gheorghe Hagi Labdarúgó-akadémia

A Viitorul az Olympique Marseille-től kikapott, de bajnoki címét megvédte Lausanne-ban

Fotó: Gheorghe Hagi Labdarúgó-akadémia

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság döntése alapján a Viitorul labdarúgócsapata lesz a címvédő a Liga 1 hétvégén kezdődő 2017–2018-as szezonjában, de az FCSB és a CFR is megfosztaná trónjától a konstancai együttest. A Sepsi OSK eközben ünnepként éli meg sporttörténelmi bemutatkozását az élvonalban.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. július 14., 11:532017. július 14., 11:53

2017. július 14., 11:542017. július 14., 11:54

A Viitorul kezdi meg címvédőként a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégén rajtoló 2017–2018-as szezonját, miután a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtöki döntésével helybenhagyta az elmúlt idény végeredményét.

A CAS sürgősségi eljárással tárgyalta az ügyet, mert pénteken sorsolják a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörét, ahol így a Viitorul a bajnoki ágon, az FCSB pedig a nem bajnokok ágán fog szerepelni.

Hirdetés

korábban írtuk

Lausanne-ban is a Viitorul „lett” Románia labdarúgóbajnoka
Lausanne-ban is a Viitorul „lett” Románia labdarúgóbajnoka

A Viitorul kezdi meg címvédőként a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2017–2018-as szezonját, miután a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtöki döntésével helyben hagyta az elmúlt idény végeredményét.

A Viitorul különben már a Román Szuperkupáért is bajnokként lépett pályára a Voluntari ellen, ám azt a találkozót elveszítette, akárcsak szerda este az Olympique Marseille elleni barátságos mérkőzését – 4-2-re – Lausanne-ban.

Gheorghe Hagi edzőnek ugyanakkor vélhetően kevesebb gondja lesz a keret homogenitásával,

hiszen kulcsembereinek egy részét sikerült megőriznie, fiataljai mellé pedig olyan tapasztalt futballistákat igazolt, mint a 33 hátvéd, Marius Constantin (a Marosvásárhelyi ASA-tól), a 32 éves középpályás, Ovidiu Herea (a Chiajnától) és a 31 éves középpályás, Eric de Oliveira (a Medgyesi Gaz Metantól).

Eközben a jobbszél juniorját, Robert Grecut épp az FCSB-vel cserélte el a 22 éves Cătălin Ștefănescura, míg a 29 éves hátvéd, Andrei Dumitraș a Craiovától igazolt át a konstancaiakhoz. Arról már beszámoltunk, hogy Neluț Roșut 100 ezer euróért eladták a Szófiai Levszkinek, miközben a 19 éves Kilyén Szabolcs az újonc Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-hoz került kölcsönbe.

Erősített a CFR, nyerne az FCSB

A Viitorullal tehát az idei szezonban is számolni kell, ahogyan azt Iuliu Mureșan, a Kolozsvári CFR elnöke is teszi. Ő az elmúlt szezon élcsapatait mind „visszavárja” a playoffba, ahová idén már pontlevonás és a fizetésképtelenség terhe nélkül készülnek visszatérni, hogy a nemzetközi szereplést biztosító helyekért harcoljanak.

„A Steaua, a Viitorul, a Dinamo, a Craiova és az Astra lesznek a fő riválisaink a felsőházi rájátszásba jutásért.

Idézet
Egyelőre az a célunk, hogy bejussunk a palyoffba. Még hozunk 1-2 játékost, és akkor átgondolhatjuk az elvárásainkat”

– magyarázta a Krónikának.

•  Fotó: A Kolozsvári CFR Facebook-oldala Galéria

Fotó: A Kolozsvári CFR Facebook-oldala

A fellegváriak klubvezetője emlékezett arra is, hogy mostanáig már egy egész csapatra való új futballistát hoztak tizenegy távozójuk helyére, akikkel „elviekben” elégedettnek mutatkozott. „Elégedett vagyok azzal, hogy leszerződtettük vezetőedzőnek Dan Petrescut, és olyan játékosokat próbáltunk hozni, akikkel versenyképesek leszünk, de az átigazolási időszak még nem zárult le” – fogalmazott lapunknak, majd figyelmeztetett: ahhoz hogy eredményesek legyenek, először a csapategységet kell megteremteniük, márpedig amikor ilyen sok új futballista érkezik egyszerre, „nem egyszerű” homogénné tenni az együttest.

A Vasile Miriuțát váltó Petrescu nem is beszélt elégedetten az eddigi tapasztalatairól, hiszen egy korábbi nyilatkozata alapján többen felkészületlenül és fáradtan érkeztek a CFR-hez, csak a Dinamóval Nascimentóért elcserélt, 29 éves Dan Nistort érezte kellően jó formában a szezonrajtra. Eddig tizenöt futballistát hoztak, de például a hivatalosan még nem jegyzett 27 éves hátvéd, Sasa Balici várhatóan gyorsan távozólistára kerül.

Tekintettel arra, hogy a Cosmin Contra által edzett Dinamo szerényen mozgott az átigazolási piacon, és vásárlásait is késve kezdte meg,

a szakemberek ismét az FCSB-t tartják a kolozsváriak legnagyobb riválisának.

A bukaresti „piros-kékek” szokás szerint ismét a bajnoki cím megszerzését tűzték ki célul, ugyanakkor Laurențiu Reghecampf helyére a még tapasztalatlan Nicolae Dică érkezett vezetőedzőnek, hogy a Giurgiui Astra legjavával megerősített keretet irányítsa. Megőrizték a gólkirály Denis Alibecet, aki így ismét együtt játszhat volt társaival, Constantin Budescuval, Junior Moraisszal és Filipe Teixerával, de többek között a CFR 30 éves hátvédje, Ionuț Larie is a „Becali-féle” Steauában folytatja pályafutását.

Újjáépült az Astra és a Iași

A korábbi román bajnok giurgiui csapatból Marius Șumudică edző Silviu Lungot (kapus) és Cristian Săpunarut is „magával vitte” a török Kayserisporhoz, ezért a kulcsemberek nélkül maradt új szakvezetőnek, Edward Iordănescunak szinte alapjaitól kellett újjáépítenie az együttest. Eddig összesen tíz új futballistát igazolt,

köztük a Liverpoollal korábban BL-győztes francia Anthony Le Tallecet,

legutóbb pedig a 27 éves horvát Mateo Poljak csatlakozott a lapzártánk után Európa Liga-selejtezőt játszó együtteshez.

A kevésbé optimista Astrával ellentétben a Craiova abban bízik, hogy a Gigi Mulțescu helyére hozott Devis Mangia olasz edzővel helytálltnak majd az Európa Ligában, és a hazai bajnokságban is. Eddig mindössze négy új játékost hoztak – köztük a Temesvári ACS Politól százezer euróért vásárolt Cristian Băbuț és a 125 ezer euró ellenében érkezett 25 éves csatár, Mihai Roman – távozóik helyére, hazai mérkőzéseiket pedig továbbra is Drobeta Turnu Severinben játssszák majd –, amíg saját stadionjuk újjáépítése befejeződik.

Kihívóként jelentkezett be a külföldi támogatásra szert tevő és teljesen átalakult Iași is

Flavius Stoican edző irányításával, hiszen – mint már beszámoltunk róla – a nyáron masszívan bevásárló együttes, a CFR klubstratégiáját követve, szeretne európai szereplést kiharcolni. Szabadon távozóik közül többeket is „szétkapkodtak” más élvonalbeli csapatok, így például Marian Târșă Costel Enache edző irányítása alá került a Botoșani-nál, Alexandru Caparco és Va­si­le Gheorghe a Dan Alexa edzette Chiajnánál folytatja, Bojan Golu­bovic, Ionuț Voicu és Milan Mitic Cristian Pustai Med­gyeséhez került, Alexandru Ciucur és Alexandru Țigănașu Ionuț Popa Temesvári ACS Poli­jához igazolt, míg Alexandru Răuță a Claudiu Niculescu által edzett, újdonsült Szuperkupa-győztes Voluntari csapatát erősíti az új idényben.

Utóbbiak ugyan már az elmúlt szezonban is meglepetést okoztak a Román Kupa megnyerésével, de a papírforma szerint idén is a playoutba várják őket. A Bega-partiak idén már szeretnének a felsőházba jutni, ahogyan a medgyesiek is arra pályáznak, de a szakemberek szerint átfogóbb képet az esélylatolgatáshoz majd csak az első fordulók mérkőzései adhatnak.

Ünnepel a Sepsi OSK

„Már türelmetlenül várjuk, hogy elkezdődjön a szezon. Tudjuk, hogy erős ellenfelünk lesz, de hiszünk a saját erőnkben és bízunk abban, hogy a Liga 1-ben is szépen fogunk teljesíteni. Számunkra minden egyes forduló, minden egyes mérkőzés ünnepet jelent” – fogalmazta meg a Krónikának Valentin Suciu, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK vezetőedzője.

•  Fotó: A Sepsi OSK Facebook-oldala Galéria

Fotó: A Sepsi OSK Facebook-oldala

A háromszékiek történelmi osztályváltásait kiharcoló szakember rámutatott arra, hogy

kevés idejük volt felkészülni az új szezonra, több új játékos is érkezett hozzájuk, de azért reméli, hogy a rajt pillanatára már készen állnak.

Ahogyan arról már beszámoltunk, eddig két légiós középpályás – Linas Pilibaitis és Marius Papsys – mellett a hátvédsort erősítették Constantin Grecu, Cristian Oros, Kilyén Szabolcs és Constantin Dima leszerződtetősével, de Claudiu Herea és Patrick Petre középpályás, valamint Bogdan Miron kapus is a háromszéki piros-fehérek mezét ölti magára.

Suciu szerint azt majd csak a bajnoki szezon válaszolja meg, hogy mennyire jól vásároltak idén nyáron, de azt mindenképpen jó előjelnek tartja, hogy a futballisták nagyon igyekeztek az edzések alatt, hogy helyet váltsanak a kezdő tizenegybe.

Idézet
Mindenki bizonyítani akar, már csak az marad hátra, hogy ez tétmeccsen is megmutatkozzon” –

vélekedett lapunknak. Szerinte bár sikerült konkurenciát kialakítaniuk a posztokon, még a középvonalon és a támadósoron elkelne némi erősítés. Azzal kapcsolatban, hogy kénytelenek lesznek idegenben, a brassói Tineretului-stadionban lejátszaniuk hazai meccseiket megjegyezte: „Sajnos ez ellen nem tehetünk semmit, de bíznunk kell abban, hogy oda is elkísérnek majd a szurkolóink, és talán a brassóiak is kilátogatnak majd támogatni minket.”

A Kovászna megyei alakulat saját kérésesre idegenben kezdi a szezont, hogy legyen ideje előkészíteni a barcasági stadiont a második fordulóra, amikor is épp a mezőny másik újoncát, a másodosztályt megnyerő Bukaresti Juventust fogadják. Ők szintén a feljutásukat kiharcoló edzőjük, Daniel Oprița irányítása alatt folytatják, és colentinai pályájuk helyett Ploiești-en játsszák majd le hazai mérkőzéseiket.

Az első forduló menetrendje

Péntek: Craiova–Iași (21 óra); szombat: Chiajna–ACS Poli (18.30), Juventus–Dinamo (21); vasárnap: Astra–Sepsi OSK (18.30), FCSB–Voluntari (21); hétfő: Viitorul–Medgyesi Gaz Metan (18.30), Botoșani–CFR (21).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Kovács István az év legjobb futballbírói között

A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.

Kovács István az év legjobb futballbírói között
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
Hirdetés
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
Hirdetés
Hirdetés