
Másodszor is bajnokságot „nyert” a Viitorul
Fotó: FACEBOOK.COM/ACADEMIAHAGI
A Viitorul kezdi meg címvédőként a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2017–2018-as szezonját, miután a Lausanne-ban székelő Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtöki döntésével helyben hagyta az elmúlt idény végeredményét.
2017. július 13., 13:472017. július 13., 13:47
2017. július 13., 14:122017. július 13., 14:12
„A kollegáim már behűtötték a pezsgőt. Örülünk, hogy nem változott meg az, amit a pályán kiharcoltunk, mert mi vagyunk Románia bajnokai” – nyilatkozta Cristian Bivolaru, a konstancaiak ügyvezető igazgatója, miután megtudta a háromtagú lausanne-i testület ítéletét.
Ő már a szerdai meghallgatások után is bizakodódó volt, akárcsak a sikerüket megóvó George Becali, az FCSB tulajdonosa, csakhogy utóbbi már a sporttörténelmi unikumnak számító ügy lezárása előtt elbizonytalanodott.
Ismeretes, hogy a Liga 1 2016–2017-es szezonját úgy nyerte meg a Viitorul, hogy holtversenyben végzett az élen az FCSB-vel, és a rangsoroláskor csak a rájátszásban rendezett egymás elleni mérkőzéseiket vették figyelembe.

Marad a Viitorul, avagy az FCSB lesz a 2016–2017-es labdarúgóbajnok Romániában? – ezt a kérdést fogja csütörtökön koradélután megválaszolni a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), miután a szerdai tárgyaláson minden érintett felet meghallgattak.
A bukarestiek szerint a szabályzat értelmében az alapszakaszban lejátszott összecsapások is számítanak – és akkor ők végeztek volna az élen –, ezért megóvták a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) által hitelesített végeredményt. A CAS sürgősségi eljárással tárgyalta az ügyet, mert pénteken sorsolják a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörét, amelyben így a Viitorul a bajnoki ágon, az FCSB pedig a nem bajnokok ágán fog szerepelni.

Nem engedte ki kezéből sorsát a Viitorul labdarúgócsapata a sporttörténelmi pillanatokban: Gheorghe Hagi legénysége szombat este 1-0-ra legyőzte a vendég Kolozsvári CFR-t a Liga 1 zárófordulójában, így megnyerte a román élvonalbeli bajnokságot.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!