
Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája ért célba elsőként a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíjon, öt másodperces büntetése miatt mégis a címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője győzött.
2019. június 09., 23:362019. június 09., 23:36
2019. június 10., 15:452019. június 10., 15:45
Az ötszörös világbajnok Hamiltonnak ez volt idei ötödik, pályafutása 78. futamgyőzelme, Montréalban pedig karrierje hetedik diadalát aratta, és növelte az előnyét az összetett pontversenyben.
A szombati időmérő edzés végeredményéhez képest némileg módosult a felállás a rajtrácson, mivel egyrészt a McLarennel versenyző Carlos Sainzot két hellyel hátrébb sorolták akadályozásért, másrészt a Haas pilótája, Kevin Magnussen autójában a szombati kicsúszása után motort cseréltek, és a tizedik pozíció helyett csupán a boxutcából indulhatott.
Lewis Hamilton autóját vasárnap délelőtt szinte teljesen szét kellett szerelni a hidraulikus olaj szivárgása miatt. Ráadásul később kiderült, hogy a fékek sem működtek tökéletesen, ezt még a rajtrácson is javították, ám ezek a problémák a versenyzését végül nem befolyásolták. A rajtnál egy változás történt az élmezőnyben, a hatodik helyről indult Bottas egy pozíciót rontott, később viszont sikerült felzárkóznia. A kerékcserék során szinte mindenki kemény keverékű abroncsokat kapott, de ez nem hozott komoly változásokat, Vettel az első, Hamilton a második, Leclerc pedig a harmadik helyen haladt magabiztosan. Mögöttük Daniel Ricciardo és Bottas harcolt a negyedik pozícióért – utóbbi járt sikerrel –, Max Verstappen pedig rendkívül sokáig várt a boxkiállással.
Harminc körrel a vége előtt Hamilton megközelítette Vettelt, aki néhány perccel később elhibázott egy kanyart, és bár a kicsúszását követően a címvédő előtt maradt, a versenybíróktól – némileg szigorúan – öt másodperces büntetést kapott, mert nem biztonságosan tért vissza az aszfaltcsíkra.
Ezt követően Hamiltonnak már nem kellett megelőznie riválisát a győzelemhez, elég volt, hogy szorosan mögötte maradt, pedig a Ferrari kilenc, Vettel pedig tizennégy futam után győzhetett volna ismét.
A világbajnokság két hét múlva a Francia Nagydíjjal folytatódik Le Castellet-ben.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!