
Hamilton ismét pezsgőfürdőzhetett a végén
Fotó: MTI
Az ötszörös világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíjat, ezzel tovább növelte előnyét az összetett pontversenyben.
2019. június 23., 18:252019. június 23., 18:25
2019. június 23., 18:272019. június 23., 18:27
A 34 éves versenyzőnek ez az idei hatodik, egyben pályafutása 79. futamgyőzelme, már 36 ponttal vezet az összetettben csapattársa, a finn Valtteri Bottas előtt. A franciaországi versenyt Bottas a második helyen fejezte be, harmadikként pedig Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája ért célba.
A kerékcserék sorát Leclerc kezdte a 22. körben, majd sorrendben Bottas és Hamilton is friss abroncsokat kapott a következő két körben. A kiállások után az élen nem változott a sorrend, Hamilton csaknem 12 másodperccel vezetett Bottas előtt, akit Leclerc valamivel több mint három másodperces hátránnyal követett. A verseny második felében sem kellett túlságosan aggódnia az élen autózó Mercedes-duónak: Hamilton előnye a leintésig szinte semmit sem változott, Leclerc pedig bár a hajrában közel került Bottashoz, előzésre már nem volt lehetősége.
A négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végig az ötödik pozícióban száguldott, helyezését egyetlen ellenfele sem veszélyeztette, ugyanakkor valós esélye előrébb lépni sem volt. A negyedik pozícióban Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba. Vettel az utolsó körben új pályacsúcsot elérve megfutotta a verseny leggyorsabb körét, ezért plusz egy világbajnoki pontot kapott.
A világbajnokság egy hét múlva folytatódik az Osztrák Nagydíjjal.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!