
Fotó: Twitter/Mercedes-AMG F1
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíját, ezzel csapata megvédte konstruktőri világbajnoki címét.
2020. november 01., 18:212020. november 01., 18:21
Korábban egyetlen konstruktőr sem nyert sorozatban hét vb-címet, ez a Mercedesnek sikerült először, mivel négy versennyel az idény vége előtt behozhatatlan az előnye a pontversenyben második Red Bull előtt.
amivel tovább növelte előnyét az összetettben.
A második helyen csapattársa, a finn Valtteri Bottas, a harmadikon pedig az ausztrál Daniel Ricciardo (Renault) végzett Imolában.
Az idény 13. futamát – amelyet zárt kapuk mögött rendeztek – Bottas, a Red Bull-lal versenyző holland Max Verstappen, és Ricciardo remekül kezdte, előbbi a rajt után megőrizte első helyét, utóbbi kettő pedig egy-egy pozíciót javított, vagyis Hamilton a harmadik helyre került. Az éllovas trió fokozatosan növelte előnyét.
A nyolcadik körben az Alpha Taurival versenyző francia Pierre Gasly műszaki hiba miatti feladni kényszerült a viadalt.
majd Bottas autóján megsérült a padlólemez, ezért lassulni kezdett, ugyanakkor Verstappen akkumulátor-problémák miatt – ekkor még – nem tudta megelőzni. Mindezt Hamilton rendkívül gyors körökkel kihasználta, és mivel az abroncsai bírták a tempót, csak a 63 körös futam harmincadik körében állt ki. A Mercedes taktikája remekül bevált, ugyanis
A négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel negyedikként haladt, de miután a Ferrarinál elrontották a kerékcseréjét, elveszítette esélyét a pontszerzésre.
Autója sérülése miatt Bottas egyre többet hibázott, és bár a 43. körben Verstappen megelőzte, ám
A Williams brit versenyzője, George Russell még a biztonsági autós fázisban a falnak ütközött, a Racing Point kanadai pilótája, Lance Stroll pedig a kerékcserénél elütötte az egyik szerelőjét, akinek nem esett komoly baja.
Hamilton vezetését és sikerét nem fenyegette veszély, végül a leggyorsabb körért járó bónuszpontot is megszerezte.
Fotó: Twitter/Mercedes-AMG F1
A Forma-1 történetének századik olaszországi futama egyben a sorozat első novemberi versenye volt, amelyet Európában rendeztek.
A szezon két hét múlva a Török Nagydíjjal folytatódik.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
Egykori klubjai, játékosai, közéleti személyiségek, politikusok búcsúztatják és méltatják a 88 éves korában elhunyt Jenei Imrét. Akire a román Superliga, a másod- és harmadosztály következő fordulójában egyperces néma főhajtással emlékeznek.
A csapattársakkal meglévő remek összhangot emelte ki Szoboszlai Dominik azután, hogy a Liverpool kedden az ő átadásából született góllal 1-0-ra legyőzte a Real Madridot hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában.
88 éves korában szerdán elhunyt Jenei Imre, a román és a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya, aki a Bukaresti Steaua csapatának edzőjeként 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
szóljon hozzá!