Hirdetés

Fordítás olasz módra

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Megszakadt a Kolozsvári CFR pechsorozata: két szerencsés góllal végül 2-1-re nyert a Besztercei Gloria vendégeként a Liga 1 hetedik fordulójában, így Maurizio Trombetta győzelemmel mutatkozott be a bajnoki címvédő kispadján.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. szeptember 15., 00:002008. szeptember 15., 00:00

A hat pont levonásával sújtott FC Temesvárnak is szerencsét hoztak az új klubszínek. A fehér-sárga-fekete-kék kombinációt választó bánságiak – sárga-fekete mezben játszva – 3-1-re nyertek Craiován úgy, hogy góljaik az utolsó 10 percben születtek. A forduló legnagyobb meglepetését az Urziceni-i Unirea szolgáltatta, amely a Rapid otthonában is nyerni tudott, így továbbra is vezeti a táblázatot.

Maurizio Trombetta, a CFR másodedzőből vezetőedzővé előléptetett trénere négy nyeretlen meccset követően vette át a Gépész utcaiak irányítását. Az edzőcsere végül bejött: a címvédő, bár hátrányba került, végül fordítani tudott Besztercén, így sikeresen hangolt a keddi AS Roma elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésre. „Látszott a játékunkon a korábbitól különböző felfogás. Trombetta olasz, aki nem enged az elveiből, és ezek meghozták a várt eredményt” – fogalmazott Iuliu Mureşan, a CFR elnöke.

A sportvezető nem törődött azzal, hogy csapata két szerencsés góllal nyert. Az egyenlítő találat Tătăruşanu besztercei kapus hibájából született, aki egy beadás után kiejtette kezéből a labdát, míg a győztes gól a hazai védők ötösön belüli hibasorozatának nyomán esett – a menteni akaró Queiros saját hálójába továbbította a Panin lábát is érintő játékszert. Trombetta sem csapata szerencséjét emelte ki. „Megérdemelten nyertünk, mert jól játszottunk. Fontos, hogy jól hangoltunk a római BL-meccsre” – mondta a szakember, aki nem felejtette el megjegyezni, hogy Didy két kapufájánál a házigazdák áldhatták az égieket. Ioan Ovidiu Sabău, a beszterceiek trénere ironikusan fogalmazott a vereség után: „Jóakaróink biztosan azt mondják majd, hogy megbundáztuk a mecscset, ugyanis ilyen hibákat nem lehet elkövetni. Mi mégis megtettük, ajándék gólokkal segítettük hozzá a CFR-t a győzelemhez, számomra érthetetlen módon”.

Az FC Temesvár hajrábeli feltámadásával lepte meg szurkolóit Craiován. A 79. percben még a hazaiak örülhettek a Stoica által értékesített büntető után, ám a bánságiak – 6 perc alatt 3 gólt lőve – fordítottak, a csereként beállt Bucurnak és Parksnak, valamint Artavazd Karamjannak köszönhetően. „A temesváriaknak ajánljuk ezt a győzelmet, amelyet nagyon nehéz körülmények között harcoltunk ki. Fontos, hogy minél hamarabb visszaszerezzük a pályán a levont pontokat, amelyekről még mindig remélem, hogy visszaadják őket” – nyilatkozta Dusan Uhrin, az FC Temesvár cseh mestere, akinek tanítványai közül Pantilimon kapus nem tudott a pályán örülni a győzelemnek, ugyanis az első félidőben ütközött egy ellenféllel, amelynek következtében a félidőben eszméletét vesztette. A hálóőrről később kiderült, nem szenvedett komoly sérülést.

A temesváriak zsinórban negyedik győzelmüket aratták, míg az Urziceni már hatnál tart: ezúttal a Rapid idegenbeli legyőzésével erősítette meg vezető helyét a táblázaton. A második helyre a Steaua jött fel, amely 4-1-re nyert Konstancán. A katonacsapatnak a meggyőző gólkülönbség ellenére nagy szerencséje volt: a hazai Maxim 0-0-nál tizenegyest hibázott, majd egy perccel csapattársa, Teekloh öngólja után ő is betalált saját kapujába.

P. A.

Liga 1, 7. forduló: Besztercei Gloria–Kolozsvári CFR 1-2 (Borbély Cs. 25., ill. Didy 41., Panin 67.), Otopeni–FC Argeş 1-2 (L. Ganea 68., ill. Tameş 30., 43. – 11-esből), Craiovai U–FC Temesvár 1-3 (D. Stoica 79. – 11-esből, ill. Bucur 82., Parks 83., Art. Karamjan 88.), FC Vaslui–Dinamo 1-2 (N. Jovanovics 11., ill. Dănciulescu 61., Fl. Bratu 90+1.), Rapid–Urziceni-i Unirea 1-2 (Cesinha 57., ill. Bilaşco 2., Mara 73.), Konstancai Farul–Steaua 1-4 (Goszics 90+1., ill. Teekloh 30. – öngól, Maxim 31. – öngól, Kapetanosz 89., Székely 90+3. – 11-esből), Szászmedgyesi Gaz Metan–Tîrgu Jiu-i Pandurii 2-1 (Curtean 37., Vidakovics 42., ill. Tilincă 10.). A Iaşi-i Poli–Galaci Oţelul és a Buzăui Gloria–Brassói FC találkozó lapzárta után ért véget.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés