2012. február 09., 09:132012. február 09., 09:13
A székesfehérvári klub a honlapján többek között azt közölte az összeállításra reagálva, hogy az abban foglaltak, a labdarúgóikra vonatkozó összegek „köszönő viszonyban sincsenek” a tényekkel, a játékosok tényleges fizetése közel sem egyezik a napilap által feltüntetett összegekkel. A honlap hangsúlyozza, hogy az újság „a közvéleményt is megtévesztve”, a klub megkérdezése nélkül „tényként közöl valótlanságokat”. „Felháborítónak tartjuk, hogy a napilap mindenféle következmények nélkül írhat inkorrekt cikkeket, felelőtlenül visszaélve a rendelkezésére álló eszközökkel.
A Videoton FC a Bors napilappal szemben megteszi a jogi lépéseket” – áll a közleményben. A Bors kedden többek között azt írta, hogy a Videoton fizet a legtöbbet a futballistáinak az NB I klubjai közül. Az újság információi szerint a székesfehérvári alakulat legjobban kereső játékosa a Budapest Honvédtól télen igazolt Torghelle Sándor, aki 25 ezer eurót, azaz 7,3 millió forintot vihet haza havonta, de a legkisebb fizetés is 1,5 millió forint az együttesnél. A lap szerint a Debrecennél a legmagasabb fizetés 5 millió, a gárda húzóemberei nagyjából 2-3 milliót keresnek, míg a Győrnél a grúz Rati Aleksidze a legjobban fizetett labdarúgó havi 2,3 milliós keresettel.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.