
Fotó: Facebook
Bejutott a Veszprém csapata a férfi kézilabda Bajnokok Ligája fináléjába, miután a Kölnben zajló négyes döntő szombati első elődöntőjében 33–30 arányban legyőzte a lengyel Kielce együttesét.
2019. június 01., 17:582019. június 01., 17:58
2019. június 01., 20:282019. június 01., 20:28
Idén az elődöntőben a Veszprém a lengyel Vive Kielcével, a Barcelona pedig a macedón Vardar Szkopjéval találkozik. A szezon első felében mind a négy csapat az A csoportban szerepelt, a magyar együttes szeptember 15-én házigazdaként 29-27-re, március 2-án idegenben 36-35-re győzte le lengyel ellenfelét, a katalánok pedig előbb négy, majd nyolc góllal verték a Vardart.
A szombati összecsapás azonban kettős vezéráldozattal járt, a csapatkapitány Nagy László és a kapus Sterbik Árpád ugyanis sérülés miatt valószínűleg nem léphet pályára a Telekom Veszprém csapatában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi, kölni döntőjében. „Nincsenek túlságosan jó híreim, eléggé nagy a fájdalom, sőt egyre nagyobb, de mindent meg fogok tenni, hogy pályán legyek holnap” – idézte az MTI a 38 éves jobbátlövőt, akinek a finálé lenne pályafutása utolsó mérkőzése, mert az idény végén visszavonul. Nagy László a Vive Kielce ellen megnyert elődöntő után elmondta, hogy a második félidő közepén kapott egy zárást a beállóstól, és ekkor reccsenést érzett a válla, illetve a kulcscsontja környékéről, ezért kórházba megy kivizsgálásra.
Sterbik Árpád remekül kezdte a meccset a kapuban, 14 lövésből nyolcat hárított, de a 21. percben Marko Mamic góljánál megsérült a bokája, le kellett cserélni, és a második félidőre már nem is tért vissza a pálya mellé, a találkozó után pedig őt is orvoshoz vitték. A helyére Mikler Roland állt be, a klub pedig azonnal Kölnbe utaztatja akadémiájának 17 éves kapusát, Palasics Kristófot, akit szükség esetén beneveznek a vasárnapi döntőre.
A Veszprém ellenfele a vasárnap 18 órakor kezdődő fináléban a macedón Vardar Szkopje és a spanyol Barcelona párharcának továbbjutója lesz. A Veszprém együttese fennállása óta negyedszer játszik majd finálét a BL-ben. A magyar csapatnak ugyanakkor ez volt a nyolcadik elődöntője a BL-ben: korábban négy alkalommal kikapott a legjobb négy között, háromszor pedig a fináléba jutott, és végül ezüstérmet nyert. A veszprémiek a mostani idényben november közepéig négyszer is kikaptak a csoportkörben, azóta viszont minden BL-meccsüket megnyerték, remek sorozatuk immár 12 meccs óta tart.
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, elődöntő:
Telekom Veszprém (magyar) – Kielce (lengyel) 33–30 (13–13)
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
Egykori klubjai, játékosai, közéleti személyiségek, politikusok búcsúztatják és méltatják a 88 éves korában elhunyt Jenei Imrét. Akire a román Superliga, a másod- és harmadosztály következő fordulójában egyperces néma főhajtással emlékeznek.
szóljon hozzá!