Hirdetés

Félezren táncolnak egyszerre a vizes vb budapesti megnyitóján

Félezren táncolnak egyszerre a 17. FINA-világbajnokság július 14-ei budapesti megnyitóján: a produkció végigvezeti a nézőt az ország történelmén, amelyben mindig kiemelt szerep jutott a víznek, elsősorban a Dunának; a művészek a Duna vizén lévő színpadon lépnek fel.

MTI

2017. július 07., 10:352017. július 07., 10:35

2017. július 07., 12:532017. július 07., 12:53

A szervezők MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes, a Duna Művészegyüttes és az ExperiDance Production mellett több amatőr néptáncegyüttes, artisták, akrobaták, modern- és balett művészek, és ritmikus gimnasztika válogatott csapat gyakorol együtt már hónapok óta a produkcióra.

„Magyarország összes hivatásos néptáncegyüttese és több amatőr táncegyüttes fogott össze, hogy

Hirdetés
Idézet
az egész világnak megmutassa a magyar néptánc tánctechnikai bravúrjait és azt a gyökereinkben rejlő, nemzedékről nemzedékre átörökített mély érzést,

melyet a mai magyarság közvetít a világ felé táncmozdulatokon keresztül” – írták.

A július 14-én (helyi idő szerint) este 21 órakor látható, csaknem kétórás műsor több különböző, a történelem fontos korszakait megidéző jelenetből áll, ókori motívumok vagy épp a reneszánsz kor táncmozdulatai jelennek meg a színen, de sámánok, egy királynő és egy huszárezred is feltűnik a színpadon.

A Müpa szervezésében létrejövő előadásban mintegy 220 önkéntes és fiatal sportoló is részt vesz, és a produkció

olyan magyarországi világsztárok közreműködésével jön létre, mint Eötvös Péter, Herczku Ágnes vagy Bogányi Gergely

– tették hozzá. A produkció főrendezője Káel Csaba.

Román Sándor, az est művészeti vezető-koreográfusa felel elsődlegesen azért, hogy az esemény táncművészeti szempontból világszínvonalú legyen. Az ExperiDance koreográfusának az ország vezető koreográfusai voltak segítségére: Zsuráfszky Zoltán, Mihályi Gábor, Juhász Zsolt és Földi Béla, valamint a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség Technikai Bizottságának vezetője, Lazsányi Erika – fogalmaztak.

„A vizes világbajnokság nemcsak a világ legjobb sportolóit hozza el Magyarországra és a nézők tömegeit ülteti a képernyők elé, hanem összehozta a nemzeti táncművészek színe javát is” – idézik Román Sándort, az ExperiDance Táncegyüttes művészeti vezetőjét, aki elmondta: soha nem látott szakmai összefogás valósult most meg annak érdekében, hogy olyan produkciót állítsanak színpadra, amilyen még nem volt a sportesemények történetében.

„A néptánc képes arra, hogy bemutassa, képviselje a magyarságot, azt a mély érzést, mely megkülönböztet minket más nemzetektől” – mondta.

Az összművészeti produkcióban több mint 510-en lépnek fel, köztük mintegy 130 gyermek. A legfiatalabb táncos 6 éves, a legidősebb több mint 50. Egy adott pillanatban 270 táncos tartózkodhat egyszerre a színpadon, amelyet 4 darab 1600 tonnás uszályból alakítottak ki a folyón.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés