Hirdetés

„Ez már igazi bajnokság”

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A Csíkszeredai HC jégkorongcsapata rajtolt a legjobban az idén útjára indított közös magyar–román bajnokságban: 10 mérkőzésből 9-et a rendes játékidőben nyert meg, egyet pedig hosszabbítás után.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. október 09., 00:002008. október 09., 00:00

A MOL Liga jelenlegi éllovasa kedd este a Dunaújvárosi Acélbikák otthonában aratott 5-3-as győzelmével szaporította diadalai számát. Eddig egyedül az Újpesttel gyűlt meg komolyabban a baja, amelyet idegenben csak a hosszabbítás perceiben múlt felül. A városi rivális Sportklubot – amely jelenleg 20 ponttal a táblázat második helyén áll, 9 ponttal lemaradva a HC mögött – 5-2-re verte, és a harmadik székelyföldi együttes, a Gyergyószentmiklósi Progym-Hargita Gyöngye legyőzése (9-3) sem jelentett gondot a HC-nek.

„Ezekkel az eredményekkel bárki elégedett lenne – értékelte a Krónikának az eddig történteket Kalamár Sándor, a HC elnöke. – Jó úton haladunk, fiatal csapatunk összekovácsolódott. Reméljük, nem állunk meg itt, meg is szeretnénk nyerni a MOL Ligát”. A nyár folyamán 11 játékossal erősítő csíkszeredai hokicsapat sportvezetője szerint a sikeres szereplés egyrészt a szponzoroknak köszönhető, amelyek profi felkészülést biztosítottak a csapat számára. Az együttes már május elején megkezdte a tréningeket, a játékosok napi két-három edzéssel készültek a megmérettetésre. „Emellett nagyon fontos tényező a jégkorongozók jó hozzáállása is: játékosaink profi mentalitással, nagy akaraterővel küzdenek a győzelmekért” – tette hozzá Kalamár Sándor.

A HC elnöke a MOL Liga létrehozásáról is elégedetten beszélt. Szerinte csak a csapatok javát szolgálhatja, hogy immár hetente háromszor kell megmérkőzniük ellenfeleikkel. „Ez már igazi bajnokság, ahol nem csak a tudás számít, hanem a kitartás is” – fogalmazott lapunknak Kalamár Sándor, aki nem bocsátkozott esélylatolgatásba. A klubelnök szerint az alapszakasz küzdelmei után megváltozhatnak az erőviszonyok, a Sportklubnak, illetve a magyarországi élcsapatoknak is lesz még beleszólásuk az érmekért vívott harcba. A fő riválisok között szerepel a jelenleg harmadik Steaua is, amellyel pénteken Bukarestben méri össze erejét a HC. „Természetesen ezen a mérkőzésen is győzni szeretnénk” – mondta Kalamár Sándor, aki jelenleg csak amiatt bánkódik, hogy csapata nem Csíkszeredában játssza hazai mérkőzéseit, ugyanis nem sikerült megegyezniük a Vákár Lajos-műjégpálya használatát illetően a létesítményt üzemeltető Sportklub vezetőivel. „Nem normális, hogy Gyergyószentmiklóson, nem pedig hazai közönségünk előtt játszunk” – nyilatkozta röviden a HC elnöke, aki egyben reményét fejezte ki, hogy a helyzet még a következő napokban megoldódik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés