
Nem váltak a játék hátrányára a hiányzó futballisták, mert végül egy parádés összecsapáson, rekordnak számító kilenc gólos meccsen, a hosszabbításban, 5-4-es végeredménnyel hódította el az Európai Szuperkupát a Barcelona a grúziai Tbilisziben rendezett Sevilla elleni döntőben.
2015. augusztus 12., 19:302015. augusztus 12., 19:30
Az Európa Liga-győztes Banega révén már a harmadik percben vezetést szerzett a katalánok ellen, de érkezett Lionel Messi, aki ezúttal pontrúgásból duplázva (7. perc, 16.) fordította a Bajnokok Ligája-címvédő javára az állást. Ekkor még úgy tűnt, hogy a papírformának megfelelően egyértelmű Barca-sikerrel zárul a meccs, különösen miután Rafinha (44. perc) és Suárez (52.) is bevette az ellenfél kapuját.
A Sevilla viszont egyáltalán nem tört meg és egy elképesztő felzárkózást hajtott végre 4-1-es hátrányból. Előbb Reyes (57. perc), majd Gameiro (72. perc – 11-esből) faragott a különbségen, hogy aztán a 81. percben Konopljanka hoszszabbításra mentse a meccset. Amíg a rendes játékidőben Rafinha kapufáját és Suárez lesre hivatkozva érvénytelenített gólját a Barca bánta, addig a folytatásban minden bizonnyal a Sevilla kesergett Coke és Rami kihagyott ziccerei miatt. A 115. percben ugyanis a csereként beállt és a Manchester United felé kacsingató Pedro betolta a labdát és ezzel eldöntötte a szuperkupa sorsát.
A Sevilla-mester Unai Emery így továbbra sem tudott győzelmet ünnepelni a Barcelona ellen, de büszke arra, ahogyan tanítványai ledolgozták a hátrányukat – különösen úgy, hogy a Luis Enrique irányította Barca ezt megelőzően még egyszer sem kapott egy meccsen négy gólt. „Bebizonyítottuk a szurkolóinknak, hogy éhesek vagyunk a sikerre és optimistán tekintünk az előttünk álló kihívások elé” – állapította meg a szakember.
Luis Enrique – aki Josep Guardiola, Carlo Ancelotti és Diego Simeone mellett a negyedik lett, aki játékosként és szakvezetőként is megszerezte a trófeát – szerint ki kell elemezniük a történteket, azt, hogy a Sevilla hogyan vezethetett annyi támadást a széleken. „Ismét bebizonyosodott, hogy minden trófeáért rengeteget kell küzdeni. Az emberek azt hiszik, a Barca győzelme magától értetődő, de erről szó sincs” – vélekedett a vezetőedző.
A katalánok történetük kilencedik Európai Szuperkupa-találkozójukon, 1993, 1998, 2009 és 2011 után az ötödik diadalukat aratták és ezzel beérték az AC Milant az örökranglista élén. A korábban a Sevillában szerepelt védő, a katalán csapatot erősítő brazil Dani Alves immáron négyszeres Európai Szuperkupa-győztes, ez eddig csak Paolo Maldininek, az AC Milan legendás védőjének sikerült.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!