Élvonalban az UTA

Az aradiakkal egyezett meg a Nagyszalonta Három év után ismét az élvonalban szerepelhet az Aradi UTA labdarúgócsapata. Bár a leggazdagabb dicsőséglistával rendelkező vidéki együttes az idény végén kiesett a C osztályba, az új befektető, Nicolae Bara megegyezett a frissen A osztályba jutott Nagyszalontai Liberty tulajdonosával, Vízer Máriusszal, hogy a két csapat helyet cserél. A szalontai „szívességet” már a szakszövetség is jóváhagyta.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. június 22., 00:002006. június 22., 00:00

A B osztály III. csoportját megnyerő, és ezzel az élvonalba feljutott Nagyszalontai Liberty hivatalosan átengedte helyét az idény végén a harmadosztályba kiesett Aradi UTA-nak, így a leggazdagabb dicsőséglistával rendelkező vidéki együttes a 2006–
2007-es idényben, három év után ismét az A osztályban indulhat, míg a bihariak az aradiak helyét veszik át a harmadik ligában. „Aláírtuk a papírokat. Jövőre az élvonalban indul az UTA” – erősítette meg a hírt Tiberiu Dekany, az aradiak volt elnöke, aki a Nicolae Bara által vezetett befektetőcsoport érkezésekor mondott le tisztségéről, hogy az új tulajdonos nevezhesse ki a klub vezetőjét. A helycserére tegnap adott engedélyt a Román Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága, azzal a feltétellel, hogy a piros-fehérek július 15-éig fejezzék be a Vlaicu negyedi stadion felújítását az induláshoz szükséges A osztályos licenc elvárásai szerint. A két klub között hetek óta zajlottak a tárgyalások, amelyek egy adott ponton meg is szakadtak. Végül a két befektető, Vízer Máriusz és Nicolae Bara képviselői kezet ráztak egymással. Arról, hogy mennyit fizetett a szalontaiak „előzékenységéért” az UTA, többféle változat látott napvilágot, de sajtóértesülések szerint az összeg 600–800 ezer euró között mozog. A Maros-partiak június 26-ára hirdettek gyülekezőt a kerettagoknak. Addig kinevezik a vezetőtanácsot, valamint a csapat edzőjét, és több volt aradi játékost is megkeresnek, akik jelenleg az élvonalban vagy külföldön játszanak. Emellett a Libertytől is több futballista érkezhet Aradra. „A legfontosabb célunk, hogy az UTA újra élcsapattá váljon. Az első lépés a stadion felújítása, ami garantáltan befejeződik határidőre” – nyilatkozta a sportarad.com internetes újságnak Nicolae Bara.
Cãtãlin Sãrmãºan, a Nagyszalontai Liberty alelnöke lapunknak elmondta, mivel nem a két klub egyesüléséről van szó, a Bihar megyei együttes nem szűnik meg, hanem a C osztályban, az UTA helyén folytatja. „Gyakorlatilag helycsere történt. Jövőre a harmadosztályban indulunk” – szögezte le az alelnök, aki azt is elmondta, Vízer Máriusz továbbra is támogatja a csapatot.


Távozik a Bihar FC vezetősége
Az A osztályos osztályozót elbukó Nagyváradi Bihar FC részvényeseinek közgyűlésén Alexandru Sãtmãreanu elnök, Jenei Imre technikai igazgató és Kiss Sándor edző bejelentette, nem kívánja meghosszabbítani a nyáron lejáró szerződését. Az ülésen megfogalmazták az egyesület célkitűzéseit is: két-három év alatt egy olyan fiatal csapat felépítése, mely harcba szállhat a feljutásért.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye

Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye
2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

2025. szeptember 03., szerda

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen

Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen